Csehországban csillapodik a koronavírus-járvány

koronavírus Csehország

Folytatódik a koronavírus-járvány enyhülése Csehországban: kedden 3787 új igazolt fertőzést mutattak ki a laboratóriumok, mintegy 25 százalékkal kevesebbet, mint egy hete – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel nyilvánosságra hozott statisztikából.

A tárca szerint fontos tényező, hogy javul a helyzet a kórházakban, ahol a lélegeztetőgéppel ellátott speciális ágyak mintegy harmada már felszabadult. Kedden a kórházakban 4100 beteget kezeltek, a súlyos esetek száma 900 alá csökkent. A helyzet javulása lehetővé tette az intézményeknek, hogy fokozatosan visszatérjenek a megszokott kezelésekhez, az előre tervezett műtétekhez.

Fokozatosan csökken a napi elhalálozások száma is, már két hete száz alatt mozog. Kedden eddig 28 halálesetet jelentettek, de ez a szám a későbbi pontosítások után rendszerint mindig megemelkedik.

A járvány terjedési mutatója továbbra is egy alatt (0,82) maradt.

Az oltási folyamat azonban változatlanul lassúbb a tervezettnél, elsősorban a vakcinahiány miatt. Kedden 51 200 adagot adtak be az orvosok, holott Andrej Babiš miniszterelnök korábban azt mondta, hogy húsvét után már napi százezerre emelkedik az oltások száma. Keddig 2,7 millió vakcinát adtak be, mindkét adagot 893 ezren kapták meg eddig. A szaktárca szerint április végéig további mintegy 700-750 ezer vakcinát kap Csehország, ahol csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott oltóanyagot használják.

Bár a szükségállapot már megszűnt, az óvintézkedések többsége, köztük a kötelező maszkhasználat változatlanul érvényben van. Az általános iskolások egy része is visszatért a tantermekbe, de a többség még mindig távoktatásban tanul. Egy országos felmérés azt mutatta, hogy a szükségállapot megszűnése után lazult a lakossági fegyelem, s az emberek a korábbinál jóval nagyobb mértékben látogatják egymást. Az üzletek, vendéglők és a szolgáltatások részletes nyitását április végére tervezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?