Csehország újabb személyeket menekített ki Afganisztánból

Lubomír Metnar

Csehország kedden újabb 87 személyt – cseheket, afgánokat és lengyeleket – menekített ki Afganisztánból – közölte Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter kedden Prágában.

Már hétfőn a cseh hadsereg első különgépe 46 cseh állampolgárt hozott Kabulból haza Prágába.

A második cseh evakuációs katonai különrepülőgép cseh diplomatákat és katonákat, afgán együttműködőiket és két lengyel állampolgárt szállít Prágába. A gép fedélzetén van Jiří Baloun, Csehország afganisztáni nagykövete is – mondta Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter. „A kabuli cseh diplomáciai kirendeltség minden diplomatáját és munkatársát már sikerült kimentenünk” – tette hozzá a tárcavezető.

A katonai szállítórepülőgépnek üzemanyagfelvételre le kell még szállnia Bakuban, ezért Prágába várhatóan csak a késő esti vagy éjjeli órákban érkezik meg.

„Katonáinknak elismerés és tisztelet jár, mert mindent megtettek annak érdekében, hogy minél több személyt juttassanak fel a gépbe” – nyilatkozta Metnar újságíróknak.

Andrej Babiš kormányfő bejelentette, hogy kedd este összeül a válságstáb, amely megvitatja a helyzetet és dönt a további afganisztáni evakuációs lépésekről.

Hogy hány afgán van a kedden érkező repülőgép fedélzetén, azt nem hozták nyilvánosságra. Jan Hamáček belügyminiszter szerint az összes afgánra – elsősorban a nagykövetség és a hadsereg tolmácsairól és családjaikról van szó – Csehországba érkezésük után tíz napos karantén vár. Ezt követően minden egyes személlyel külön beszélgetés keretében tisztázzák, mik az igényeik, Csehországban maradnak-e, vagy máshová mennek. „Csehországban a szükséges időre biztosítva van számukra a lakás, az élelmezés, a teljes orvosi ellátás és a pszichológusi tanácsadás is” – jegyezte meg Hamáček a Twitter közösségi hálózaton.

A cseh hadsereg 2002-ben kapcsolódott be a NATO afganisztáni békemissziójába. Az elmúlt két évtized alatt összesen 11 500 cseh katona szolgált Afganisztánban. A misszió során 14 cseh katona vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?