Csehország az EU segítségét kéri a menekültek elszállásolásához

Vít Rakušan

Csehország az Európai Unióhoz fordult, hogy segítsen az ukrajnai menekültek elszállásolásának biztosításában, miután a cseh állam lehetőségei rövidesen kimerülnek – jelentette vasárnap a ČTK hírügynökség.

Vít Rakušan belügyminiszter a hírügynökségnek azt mondta, hogy Csehország lakókonténereket kér Brüsszeltől mintegy 50 ezer személy elszállásolására. Egy-egy konténeres lakóegységben kétezer embert lehet elszállásolni megfelelő komforttal, kielégítő feltételek mellett.  

„Az állam lehetőségei kimerültek, lassan abba az állapotba jutunk, hogy már csak egyszerű tetőt tudunk biztosítani a menekültek feje fölé” – mondta Rakušan a ČT24 közszolgálati hírtelevízióban szombaton este.

A miniszter szerint eddig több mint 200 ezer menekült érkezett Csehországba Ukrajnából, döntően nők és gyermekek, akiket megfelelő módon el is tudtak helyezni. A tárcavezető már korábban jelezte: a cseh állam komfortos ellátást 250 ezer menekültnek képes biztosítani, azon felül már problémák jelentkeznek. Csehország ezt a felső határt legkésőbb két-három héten belül biztosan eléri, állítják a hatóságok. A menekülteket azután már csak különféle táborokban, sátrakban, tehát szükséghelyeken tudják elhelyezni.

A konténeres lakóház-központok nagy előnye, hogy felépíthetők a települések szélén és rákapcsolhatók a helyi vízvezeték és csatorna-rendszerre. „A konténeres házakat semmiképpen sem az erdőkben vagy más elszigetelt helyeken állítanánk fel” – jegyezte meg Vít Rakušan.

Az eddigi több mint 200 ezer menekültből mintegy 133 ezren már nyilvántartásba is vetették magukat a segélyközpontokban. A menekültek mintegy 30 százaléka Prágában telepedett le, és a cseh főváros ezzel gyakorlatilag megtelt menekültekkel. Hasonló a helyzet Dél-Csehországban és Dél-Morvaországban is. A kormány határozata alapján a menekültek anyagi segélyt is kapnak, igénybe vehetik az orvosi ellátást és engedély nélkül azonnal munkát vállalhatnak.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?