Cseh államfőválasztás – A fogadóirodák Petr Pavel győzelmére számítanak

Petr Pavel

Petr Pavel győzelmére számítanak a nagy csehországi fogadóirodák a cseh államfőválasztás második, döntő fordulója előtt – derül ki a ČTK cseh hírügynökség keddi beszámolójából.

A pénteken és szombaton sorra kerülő második fordulóban Andrej Babiš volt kormányfő és Petr Pavel nyugalmazott tábornok indul a cseh államfői bársonyszék megszerzéséért. Miloš Zeman jelenlegi elnök második mandátuma március elején lejár, és harmadik megbízatásra a hatályos jogszabályok szerint már nincs lehetőség.

A négy legnagyobb fogadóiroda keddi nyereménykiírása szerint Petr Pavel sikere esetén a befektetett összeg 1,05–1,07-szeresét lehet megnyerni, míg Andrej Babiš esetében a kilencszeresét.

A friss felmérésekről készített hírügynökségi összegzés szerint várható, hogy a nyugalmazott tábornok megszerzi a szavazatok több mint 56 százalékát, a választói részvételt pedig 68 százalék fölé teszik.

A választásokat megelőző három napban új közvélemény-kutatási eredmények nyilvánosságra hozatala már tilos. A vasárnap és hétfőn közzétett négy utolsó közvélemény-kutatás mindegyike Petr Pavelt hozta ki győztesnek.

Politikai elemzők arra figyelmeztetnek, hogy mindezek ellenére a választás még nincs lefutva. Petr Pavel ráadásul megbetegedett, meghűléssel, lázzal küzd, ezért hétfői és keddi kampányprogramját lemondta. A szerda és csütörtök estére tervezett televíziós vitákban, a CNN Prima News és a Nova kereskedelmi televíziókban szeretne részt venni.

Andrej Babiš vidéki kampányprogramja változtatás nélkül folytatódik. Az általa vezetett ANO mozgalom néhány vezető regionális politikusa viszont bejelentette, hogy nem támogatják pártelnöküket, és a tábornokra fognak szavazni. Ivo Vondrák, a Morva-sziléziai régió elöljárója a Lidové Noviny keddi kiadásában azt sem zárta ki, hogy frakciót alakítanak a mozgalmon belül. „Az ANO nagyon eltért eredeti célkitűzéseitől, ezen szeretnénk változtatni” – mondta a lapnak a népszerű ellenzéki politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?