CSALÁDTAGOK

Franciaország
Franciaország az Európai Unió alapító tagjai közé tartozik. 550 ezer négyzetkilométernyi területével és több mint 60 milliós lakosságával az egyik legnagyobb tagállam, ami a fontos szerepét biztosítja az uniós döntéshozásban.

Franciaország

Franciaország az Európai Unió alapító tagjai közé tartozik. 550 ezer négyzetkilométernyi területével és több mint 60 milliós lakosságával az egyik legnagyobb tagállam, ami a fontos szerepét biztosítja az uniós döntéshozásban. Talán ez a jelentős szerep és a gazdag történelem az oka a híres francia öntudatnak és a nemzeti büszkeségnek, amit csak akkor érthetünk meg, ha meglátogatjuk az országot és megcsodálva Franciaország szépségeit átérezzük az ország hangulatát.

Az ország 22 közigazgatási egységből áll a kontinensen, s a tengerentúlon még öt területi egység tartozik hozzá. A francia Alpokban található Európa legmagasabb csúcsa a Mont Blanc (4800 m). Az ország leghosszabb folyója a Loire, 1020 km hosszan szeli át az országot. Az ország kormányzata félelnöki típusú, ez a rendszer az elnök – jelenleg Jacques Chirac – és a kormány kiegyensúlyozott hatalommegosztását jelenti. A mai Franciaország korai történelme visszanyúlik a kb. 90.000 évvel ezelőtti paleolitikumba. Ezeket az első lakosokat a kőkor Cro-Magnon-i ősembere követte, aki 25.000 évvel ezelőtt jelent meg. A kőszerszámokkal felfegyverzett kelta gallok 1500 és 500 között Krisztus előtt érkeztek ide. A gallok és Róma között dúló évszázadokon át tartó harcok után Julius Caesar Kr.e. 52-ben elfoglalta a területet, amely a 2. évszázadban részlegesen keresztény vallásúvá vált. A térség az 5. századig római uralom alatt maradt, amikor a frankok és más német csapatok meghódították az országot.

A francia nemzet morálját jelentősen megnövelte egy 17 éves lány, Jeanne d’Arc, aki 1429-ben tűnt fel és arra tüzelte fel a francia csapatokat, hogy verjék meg az angolokat Orléansban. Az egyik legjelentősebb francia ünnep az 1789. július 14-én kirobbant forradalomra emlékezik. Ugyancsak közismert alakja a francia történelemnek Napóleon, aki végtelen háborúk sorozatát kezdte el, amely során Franciaország elfoglalta Európa nagy részét. Végül az Oroszország ellen viselt háború 1812-ben Napóleon bukásához és a száműzetéséhez vezetett. Franciaország első világháborús részvételének nagy volt az ára: több mint 1 millió ember halt meg és az ország nagy része elpusztult. A második világháborúban kapitulált Németország előtt, majd a szövetségesek szabadították fel az országot 1944 közepén.

Egy átlagos francia átlagos napja kávéval, croissant-nal és egy vékony szelet vajas dzsemes kenyérrel indul. Az ebédet és a vacsorát, tartalmát tekintve nehéz megkülönböztetni. Mindkettőnél lehetséges, hogy az előétel halászlé vagy kocsonya, a főétel borjú- vagy báránypörkölt. Végezetül pedig sajttál. Konyakot, brandyt étkezés után fogyasztanak. Szeretik az eszpresszót, a sört, a likőröket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?