Csaknem az összes keresztény elmenekült Moszulból

Bagdad/Moszul |

<p>Tömegével menekültek el a keresztények Irak egyik legrégebbi keresztény városából, a szélsőséges szunnita fegyveresek halálos fenyegetései miatt vasárnapra alig néhányan maradtak a huszonötezres közösségből Moszulban.</p>

Louis Sako kirkuki káld katolikus érsek elmondta, hogy a keresztény családok úton vannak a szomszédos kurd területekre, például sokan Dohuk és Erbíl városába igyekeznek. Hozzátette: Irak történelmében először fordul elő, hogy nem maradt számottevő keresztény közösség Moszulban.

Szemtanúk elmondása szerint a Moszult elfoglaló és Iszlám Állam (IÁ) néven "kalifátust" kikiáltó Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) szélsőséges szunnita terrorszervezet a muzulmán mecsetek hangszóróin és röplapokon keresztül szólította fel a keresztényeket, hogy szombatig hagyják el a várost vagy térjenek át az iszlám hitre és fizessenek különadót. Az egyik röplapon az olvasható, hogy amennyiben vonakodnak megtenni mindezt, "semmi mást nem kínálhatnak nekik, csak a kardot". 

A várost taxival és autókkal elhagyóknak később az ellenőrzőpontokon le kellett adniuk minden pénzüket és ékszereiket. Az ILIÁ nyilatkozatai alapján az elmenekülő keresztények házai is a szélsőségesek kezére kerülnek. Szemtanúk és a katolikus érsek is arról számolt be, hogy az ILIÁ harcosai az elmúlt napokban "N" betűvel jelölték meg a keresztények házait. A Koránban ugyanis a "naszara" szóval jelölik a názáreti Jézus követőit.

Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) előtti beszédében aggodalmát fejezte ki vasárnap az iraki keresztények helyzete miatt, és a béke megteremtését szorgalmazta a világ konfliktus sújtotta övezeteiben. Az ILIÁ múlt hónapban egy villámhadjárat során elfoglalta Irak északi és nyugati területeit, köztük a közel-keleti ország második legnagyobb városát, Moszult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?