Külföld

Csaknem 66 millióan követték az elnökjelöltek második tévévitáját

Washington | Csaknem 66 millió néző kísérte figyelemmel az amerikai elnökjelöltek második televíziós vitáját, alig valamivel kevesebben mint az elsőt - közölte szerdán a Nielsen piackutató cég.
MTI

2012. október 18. 10:25

Barack Obama elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney élőben közvetített szópárbaja kedden 65,6 millió, október 3-án pedig több mint 67 millió embert ültetett a készülékek elé. A felmérés csak a háztartásokban működő televíziókkal számolt, a szórakozóhelyeken tévézőkkel és a vitát az interneten követőkkel nem, így becslések szerint az első vita nézőinek száma csak az Egyesült Államok területén meghaladhatta a 70 milliót.
    Az eddigi nézőszámrekordot Jimmy Carter elnök és republikánus kihívója, Ronald Reagan 1980-as kamerák előtt vívott szópárbaja tartja, amelyre 81 millió amerikai volt kíváncsi.
    A második Obama-Romney összecsapást 10 csatorna közvetítette élőben, a spanyol nyelvű Telemundo pedig felvételről adta.
    A legtöbben, átlagosan 13,8 millióan ezúttal az NBC-n nézték a vitát, a második helyre az ABC került 12,5, a harmadikra pedig a Fox News 11,1 millió nézővel. (Az utóbbi csatorna ezzel kevés híján megdöntötte saját nézőcsúcsát, amelyet Joe Biden és Sarah Palin 2008-as alelnökjelölti vitája tart.)
     A CBS közönsége 10,4, a CNN-é 5,6, az MSNBC-é pedig 4,9 millió volt.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Matovič: A legfontosabb intézkedés az, hogy betartsuk a jelenlegieket

Mokos Attila

Komáromból ősz óta nem mozdul

koronavírus

1800 felett a PCR-teszttel azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, 114-en elhunytak

koronavírus-vakcina

Az újraoltások arányát tekintve Szerbia vezet Európában

Orbán Viktor

Beoltották Orbán Viktort

Mianmari puccs

Mianmari puccs – Újabb halálos áldozatai vannak a rendőrségi oszlatásnak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.