Csak néhány kézfogás

Katmandu. Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök és Pervez Musarraf pakisztáni elnök tegnap mégis folytatott négyszemközti megbeszélést Nepál fővárosában, sőt kezet is fogtak. A találkozóra a tegnap befejeződött Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Társulás (SAARC) kétnapos csúcsértekezlete adott alkalmat.

Nincs fegyverszünet, csak mosolyszünet. Pakisztáni katona az indiai határon.TASR/AP-felvétel Vadzspaji később úgy minősítette a történteket, hogy nem tárgyalás volt, csupán udvariasságból szót váltott pakisztáni partnerével. Musarraf viszont nem hivatalos találkozóként könyvelte el a beszélgetést. Elismerte ugyanakkor, hogy nem bonyolódtak tárgyalásokba. Musarraf azt reméli, hogy a kapcsolatfelvételt hivatalos szintre lehet emelni és csökkenteni lehet a két ország közötti feszültséget. A pakisztáni elnök megerősítette azt is, hogy Abdul Szattar pakisztáni és Dzsaszvant Szingh indiai külügyminiszter találkozott egymással. Síkra szállt amellett, hogy az Egyesült Államok küldjön különmegbízottat a térségbe a válság elsimítása érdekében. Az indiai diplomácia vezetője szombaton viszont azt mondta, India nem tartja szükségesnek közvetítő bekapcsolását az ügy rendezésébe.

Az indiai–pakisztáni „minicsúcsról” Csandrika Bandaranaike Kumaratunga, Srí Lanka elnöke elmondta, ő maga, a pakisztáni elnök és az indiai miniszterelnök ugyanabban a helyiségben tartózkodott, és ekkor tréfából felvetette, itt az alkalom a kétoldalú találkozóra. Musarraf és Vadzspaji el is kezdtek beszélgetni, és már 10-15 perce beszéltek egymással, amikor a Srí Lanka-i államfő magukra hagyta őket. Az elnök asszony közlése szerint Musarraf kezdeményezte a beszélgetést.

Közben újabb fegyveres összecsapások voltak a Kasmírt kettéválasztó fegyverszüneti vonal mentén. Pakisztán 42 újabb iszlám szélsőséges letartóztatását jelentette be. Az utóbbi időben őrizetbe vett szélsőségesek száma meghaladja a 300-t. Indiai közlés szerint Dzsammu közelében egy gyermek meghalt és egy asszony megsebesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?