Csak az ENSZ-nek adná meg magát az al-Kaida

Tora Bora/Kabul/Iszlámábád/Teherán. Az afgán parancsnokok egyik szóvivője szerint tegnap a kora délutáni órákban megszakadtak a tárgyalások Tora Bora térségében az afgán erők és az al-Kaida terrorszervezet külföldi vezetői között.

Kabulban több százan vártak tegnap a kijelölt kormányfő megérkezéséreTASR/AP-felvételTora Bora/Kabul/Iszlámábád/Teherán. Az afgán parancsnokok egyik szóvivője szerint tegnap a kora délutáni órákban megszakadtak a tárgyalások Tora Bora térségében az afgán erők és az al-Kaida terrorszervezet külföldi vezetői között. A szóvivő azt is közölte telefonon az AFP-vel, hogy ma támadást indítanak Oszama bin Laden hívei ellen, miután az al-Kaida harcosai kategorikusan elutasították, hogy megadják magukat Nangarhar tartomány kormányának, amelynek hadurai vezetik bin Laden hívei ellen a szárazföldi hadműveleteket. Az al-Kaida a megadás feltételeként azt kötötte ki, hogy a fegyverletétel után az ENSZ-nek adják át őket, hazájuk diplomatáinak jelenlétében. – jelentette a pakisztáni székhelyű afgán AIP hírügynökség.

Folytatódó bombázások

Egy amerikai B-52-es nehézbombázó újabb két légi támadást intézett tegnap dél körül Tora Bora térségében az al-Kaida állásai ellen. Viszont, mint az AFP helyszíni tudósítója közölte, a szárazföldi hadműveletek szüneteltek. Ugyanis előző nap az al-Kaida több parancsnoka közölte, hogy szívesen tárgyalnának a megadási feltételekről. Ezt követően intéztek az Északi Szövetség parancsnokai ultimátumot a fegyverletételre az al-Kaidához. Az ultimátum helyi idő szerint tegnap reggel nyolckor járt le, s ezt követően újította fel az USA a légicsapásokat. Továbbra sem tudni, hol van bin Laden, bár az ABC televízió tudni véli, hogy a szaúdi származású terroristavezér még mindig a Tora Bora barlangjainak valamelyikében rejtőzködik.

Karzai Kabulban

Kabulba érkezett Hamid Karzai, az átmeneti kormány kijelölt elnöke, miután a tálibok volt központjában, Kandahárban „minden problémát sikerült megoldania”. A bonni megállapodások értelmében a pastu nemzetiségű Karzai december 22-étől hat hónapon át vezet egy harminc tagú átmeneti kormányt az afgán nagy népgyűlés, a Loja Dzsirga összehívásáig. A kormányban a kulcstárcákat, a védelmi, a külügy-, és a belügyminisztériumot a tádzsik, üzbég és hazara etnikai kisebbségek által alkotott Északi Szövetség tagjainak tartják fenn. Ugyancsak Kabulba érkezett tegnap Junisz Kanuni, az Északi Szövetség bonni tárgyalóküldöttségének vezetője, jelenlegi belügyminiszter, miután Franciaországban és Indiában tett látogatást. A bonni megállapodásokról szólva Kanuni úgy vélekedett, hogy azok a jövőt meghatározó felszabadulást, szabadságot, békét, újjáépítést, biztonságot és emberi jogokat hoztak.

Burhanuddin Rabbani leköszönő afgán elnök kabuli sajtókonferenciáján teljes támogatásáról és együttműködéséről biztosította Karzai átmeneti kormányát. Rabbani ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a bonni Afganisztán-értekezletre igen erős nemzetközi nyomás nehezedett, és reményét fejezte ki, hogy „ez volt az utolsó kísérlet az afgán belügyekbe való külföldi beavatkozásra”. A távozó elnök, aki az elmúlt öt évet emigrációban töltötte, miután a tálibok megfosztották hatalmától, kijelentette: szívesebben látta volna, hogy Karzai maga nevezze ki kormányát, minthogy olyan kabinet vegye körül, amelynek nem is ismeri minden tagját. Rabbani maga javasolta Karzait az ideiglenes kormányfői posztra.

Hálacsomag afgán parasztoknak

Amerikai katonai repülőgépek 17 ezer élelmiszercsomagot dobtak le afgán falusi lakosoknak az ország déli részén, jutalmul azért, hogy az afgán földművesek átsegítettek egy elakadt, könnyű páncélzatú amerikai katonai járművet egy folyón. Hat nappal ezelőtt történt az eset az Arganab folyón. Helyismeretüket latba vetve, a falusiak kikerestek egy gázlóként használt sekély folyószakaszt, majd e szakaszon feltöltötték a medret kövekkel. Az így keletkezett alkalmi hídon át tudott kelni a túlpartra az akadozó motorú jármű – mondta tegnap az Afganisztán délkeleti részére telepített amerikai tengerészgyalogosok szóvivője, Stewart Upton százados.

Húsz teherautóból álló orosz konvoj indult 100 tonnányi segéllyel Kabul felé – jelentette az ITAR-TASZSZ. Az orosz szállítók az új kabuli hatóságoknak adják majd át a segélyt, hogy azok szervezzék meg a szétosztást az afganisztáni menekültek körében. Kétszáz tonna Afganisztánnak szánt segéllyel kedden a pakisztáni Karacsi kikötőjébe érkezett egy japán hadihajó. Mintegy ezer sátor, húszezer takaró és nagy mennyiségű tiszta ivóvíz is van a japán segélyszállítmányban. (m, o)

Öngyilkos terroristanők kiképzése

Moszkva. Öngyilkos terroristanőket képeznek ki arab fegyveresek csecsenföldi hegyvidéki táborokban. A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség úgy tudja, a nagyszabású akció mögött a csecsen szakadárok oldalán harcoló jordániai származású – állítólag Oszama bin Laden környezetéhez tartozó – Hattáb hadúr áll. Az információk szerint mintegy harminc női kamikaze felkészítése folyik. A „növendékek” közül többen szakadár harcosok, sőt parancsnok-feleségek, vagy -rokonok. Az elmúlt időszakban egyébként két alkalommal is volt példa nők által elkövetett öngyilkos merényletre Csecsenföldön, legutóbb egy települési vezető ellen. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?