Csak az ellenzékben tudja elképzelni magát az MDF

Mint kormányfőjelölttől azt kellene kérdeznem, mit tenne miniszterelnökként, vagy képviselőként, ám mégis azzal kell kezdenem: el fognak tudni egyáltalán indulni a választásokon?
Az MDF időarányosan jól áll a kopogtatócédulák gyűjtésével, habár a helyzet nem könnyű. különösen azért, mert jó néhány párt a többiek elől kifejezetten lerabolta a „piacot”. De minket ez nem rettent el, folytatjuk a küzdelmet, minden megyében és a fővárosban is lesz listánk.

Elemzők szerint kulcskérdés, hogy Budapesten is tudnak-e listát állítani. Ha nem, gyakorlatilag már a választások előtt elbuktak. Napokkal ezelőtt a pártvezetéshez eddig hű budapesti elnökük is bevallotta, hogy ez nem jöhet össze, ezért ki is zárták. Lesz fővárosi területi listájuk?
A budapesti választmány elnöke is árulónak bizonyult, mert ahelyett, hogy nekünk dolgozott volna, valójában a hátunkba döfte a kést. Sokszor azok is belepiszkítanak a fészkükbe, akik úgymond az MDF támogatására szerződtek. Ez kétségkívül megnehezíti a helyzetet.

Nem sok az áruló és a kizárás az MDF háza táján az elmúlt hónapokban?
Én az MDF belügyeivel nem foglalkozom, nem is vagyok tagja a pártnak. Az MDF elnöksége ezeket az ügyeket kézben tartja.

A jobboldali szavazók egy részének nem is az programjával van baja, hanem az MDF által menedzselt összeborulásokkal. Számos régi MDF-es nem tudta megemészteni az SZDSZ-szel kötött választási együttműködés tényét. Nem volt ez sok az MDF részéről?
Az MDF mindig is azt vallotta, hogy nem csak konzervatív, hanem szabadelvű párt is. Ha van egy olyan maradék párt, mint az SZDSZ, mely a saját megújulásának keretén belül közeledik az MDF-hez, akkor nem látom, hogy mi az a konkrét kifogás, ami miatt ez a két párt ne találhatna egymásra. Nincsenek az értékrendben, az ideológiában, a személyekben és a programokban olyan egymást kizáró pontok, amelyek ezt a szövetséget felülírnák. Látom, hogy az érzelmek magasra csapnak, X nem szereti Y-t, Y nem szereti Z-t, de ez egy párton belül is megvalósul, ehhez nem kell két párt szövetsége. Lássuk be, az összes pártban vannak ilyen személyi ellentétek, csak ők könnyebben szőnyeg alá söprik ezeket.

Nyilatkozataiban mindig azt szokta kiemelni, hogy a programon van a lényeg, melyet ön 15 éve képvisel változatlan formában. Ez azt jelenti, hogy az MDF közelített önhöz, s nem ön találta meg az MDF-et?
Így van. Abszolút. A 15 évet pedig azért is kiemelném, mert pont holnap (pénteken – szerk. megj.) lesz a 15. évfordulója az 1995-ös stabilizáció elindításának (a hírhedt Bokros-csomag – szerk. megj.). Nagyon sok párt ezt sem akkor, sem azóta nem tartja kiemelkedő teljesítménynek. Az MDF rájött, hogy ez az volt.

Milyen párt ma az MDF? Konzervatív pártként igyekszik meghatározni magát, ön viszont sosem definiálta magát konzervatív politikusként.
Nem szeretem a jelzőket, mert a jelzők mögé mindenki olyan tartalmat képzel, amilyet akar. Ezek a jelzők ráadásul nagyon beskatulyázzák az embereket itt Közép- és Kelet-Európában. A programból világosan kiderül, hogy itt egy szabadelvű gazdaságpolitika társul egy alapvetően konzervatív társadalomfilozófiával. A szabadelvű gazdaságpolitika azt jelenti, hogy a verseny, a piacgazdaság, a kapitalizmus, a nyitott gazdaság, az állam kicsiny, de hatékony jellege és tisztakezűsége az, ami fontos a mi számunkra. Mi nem fogadjuk el azt, hogy az állam teremti a jólétet, azt mondjuk, hogy legyen kicsi ahelyett, hogy nagy legyen. Ne legyen hiánya, adóssága, ne telepedjen rá a vállalkozói szektorra. Mi nem az államtól várjuk a munkahelyteremtést, hanem a vállalkozói szektortól. Ugyanakkor, ha nagyon akarom, a konzervatív jelzőt is rátehetem, hiszen mi nem valamiféle állami csodafegyver bevetésétől várjuk a jólét megteremtését, hanem a becsületes munkától, ami 200 éve hagyománya mind az államnak, mind a társadalomnak, mind a családnak – melyekben nagyon hiszünk, mint konzervatív eszmékben.

Ezek az elképzelések miért annyira népszerűtlenek Magyarországon az utóbbi évtizedekben? És most népszerűségen nem csak az MDF mutatóit értem, hanem azt is, hogy ezek a többi jelentős párt programjából is hiányoznak.
Mind a három fő konkurens párt, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik is a szocialista gazdaságfilozófia elvét vallja. Mindegyik etatista, piacellenes, tőkeellenes, a kapitalizmust zárójelbe akarja tenni. Valamiféle szocialista illúziókat kerget. Ezt mi mind butaságnak tartjuk, olyannak, mely félrevezeti a magyar társadalmat. Ez a kommunizmus egyik legkárosabb öröksége, hogy ilyen értelemben a gyámkodó és gondoskodó állam eszméjét ráültette mindenkire. Nagyon sokan az egyéni gondoskodás és önszorgalom helyett még mindig az államtól várják a megoldást minden bajukra.

Mennyire felelős ennek a látásmódnak az elmélyülésében a Kádár-rendszer mellett az elmúlt nyolc év kormányzata?
Nagyon nagy mértékben. Azt kár is lenne tagadni, hogy amikor a szocialista párt 2002-ben elindította a 100 napos programot – melyet jóléti rendszerváltásnak neveztek el –, akkor azok az intézkedések, melyekkel egyébként a népszerűségüket akarták alátámasztani és megvásárolni, színtisztán és csakis kizárólag külföldi hitelből voltak finanszírozhatók. Lett légyen ez a 13. havi nyugdíj, a minimálbér adómentesítése, vagy az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés. Nyolc év alatt Magyarország nemhogy nem zárkózott fel, hanem leszakadt, most már a visegrádi négyek között is sereghajtó.

Azt szokták öntől kérdezni, hogy volt szocialista politikusként hogy került az MDF-be, én viszont fordítva tenném fel a kérdést: hogyan lehetett ön ilyen nézetekkel annak idején a szocialista kormány minisztere?
Ez a jó kérdés, és erre meg a jó válasz is. Nevezetesen, hogy abban az időszakban  a szocialista párt uralkodó csoportjai azért vállalták fel kénytelen-kelletlen azt a gazdaságpolitikát, amit ez a stabilizáció képviselt, mert rájöttek, hogy minden más államcsődhöz vezetett volna.

Tehát a kényszer volt az, ami önnek akkor helyet adott?
Igen, ez ugyanaz a logika, mint amit most lát. A Bajnai-kormányt támogatta a szocialista frakció. Nem azért, mert szereti ezt a gazdaságpolitikát, hanem azért, mert 2008 októberében kiderült, hogy államcsődhelyzet alakult ki ismét. Érdemes megnézni az MSZP programját: ez ismét egy ígérgető, populista, osztogató program, tehát köszönőviszonyban sincs a Bajnai-kormány gyakorlatával.

A kényszerhelyzet még nem múlt el idén. Tehát a szinte biztosan Fidesz vezette következő kormányt is ráviheti a kényszer, hogy egy második Bokros Lajost húzzon elő?
Ezt tőlük kell megkérdezni. Úgy vélem, hogy csapdahelyzetet alakított ki a Fidesz magának. Mert ha megvalósítja az összes felelőtlen és fedezet nélküli választási ígéretét, akkor két hónapon belül ismét csődközeli helyzetbe kerül az ország. Ha nem valósítják meg, akkor ugyanolyan politikai hiteltelenség alakul ki körülöttük, mint a Gyurcsány-kormány körül az őszödi helyzet után.

Mi az, amit a következő magyar kormánynak mindenképpen meg kellene tennie?
Folytatni kell a szigorú, egyensúlyőrző gazdaságpolitikát. A költségvetés hiányát tovább kell csökkenteni. A másik, ami nagyon fontos: az ígérgetések helyett arra is összpontosítani kellene, hogy hogyan lesz akkor ebben az országban gazdasági növekedés. Ki kellene találni, hogy melyek lesznek azok a növekedési energiák, melyeket okos reformokkal fel lehet szabadítani. A Fidesznek erre nézve semmilyen elgondolása nincsen.

Kritikusai, akik elismerik az ön által is hirdetett reformok szükségességét, azt vetik az ön szemére, hogy nem veszi figyelembe a társadalom tűrőképességét, igényeit.
Azoknak, akik ezt mondják, semmilyen konkrét javaslatuk nincs arra nézve, hogy hogyan kellene másképp csinálni. Ha valaki azt gondolja, hogy ezek a reformok embertelenek, vagy nem veszik figyelembe a társadalom igényeit, az alapvetően nem tudja, hogy mit beszél, mert a társadalom nem szereti ezeket a rossz minőségű közszolgáltatásokat. A társadalom szeretné, ha jobb lenne a közigazgatás, sokkal jobb lenne az oktatás, ha magas lenne a nyugdíj, ha nem kéne hálapénzt fizetni az orvosnál. A társadalom néha berzenkedik a reform céljai érdekében megtett intézkedések rövidtávú költségeitől és hatásaitól. Ilyen van, ezt értem, ha ezt mondanák, akkor el lehetne kezdeni arról vitatkozni, hogy melyik az a reform, aminek az előnyei meghaladják a hátrányait. De ezt sohasem azzal kell összevetni, hogy van egy ideális helyzet, amelynek csak előnye van, hátránya nincs. És azzal is össze kell vetni, hogy a nem cselekvésnek mi az ára. Olyan körülmények között, amikor egyre több adót fizetünk egyre romló közszolgáltatásokért, a tétlenség sem tetszik a társadalomnak. A társadalom megelégelte ezt az orrnehéz, korrupt, magára túl sokat költő államot, mely a rengeteg adóért cserébe egyre romló minőségű, silány közszolgáltatásokat nyújt. Ha valaki azt szereti, hogy ez az állam ilyen, az nyugodtan vállalja a reformellenességet, de akkor emelt fővel, és ne hivatkozzon a társadalomra.

Magyarán, más kiút nincs, csak amit ön kínál.
Olyan út, mely gazdasági növekedést hoz, munkahelyeket teremt, jobb közszolgáltatásokat kényszerít ki az állami intézményekből, ez csak a reformok útja lehet.

Hol látja magát másfél, két hónap múlva?
Mindenképpen ellenzéki padsorokban látom magunkat. Mi nem akarunk másodhegedűs szerepet játszani egy populista kormány mellett.

Még abban az esetben sem, ha négypárti Országgyűlés alakulna, a Fidesz pedig egymaga nem tudna kormányt alakítani?
Még abban az esetben sem. Mert nem akarjuk bevásárolni a politikai költségeit annak a megvalósíthatatlan programnak, amit a Fidesz képvisel. Mi a jövőnek dolgozunk. Churchill egy helyütt azt mondta, hogy a politikus a következő választásokra szegezi tekintetét, az államférfi pedig a jövőre.
(Somogyi Tibor felvételei)