Civileket mészároltak le fegyveresek, etnikai villongások törtek ki Afrikában

burkina faso

Legalább 100 embert öltek meg a hét végén ismeretlen fegyveresek Burkina Faso északi részén – közölte hétfőn az afrikai ország kormányszóvivője.

A tájékoztatás szerint egyelőre vizsgálják a Seytenga nevű település elleni támadást, a területen megerősítették a biztonsági erőket, az ott élőket pedig 47 kilométerrel távolabb lévő helyre szállították.

A 21 milliós Burkina Fasóban 2019 óta dúl súlyos humanitárius válság, emellett hét éve az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szövetséges dzsihadisták is rendszeresen lecsapnak az ország különböző régióiban.

Mindeközben az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) a szudáni Dárfúrban kitört törzsi villongásokról adott hírt. A múlt héten jelentett összecsapásoknak a szervezet szerint körülbelül 100 halottja van.

Az arab és afrikai törzsek közt fellángolt erőszak nyomán arab milíciák támadtak több környékbeli falura, helyszíni beszámolók szerint mintegy húszat fel is égettek.

A harcok elől több ezren elmenekültek – közölte Toby Harward, az UNHCR szudáni koordinátora. Nyugat-Dárfúrban az emberek többsége menekülttáborokban él, miután a 2003-ban kirobbant etnikai konfliktus – amellett, hogy 400 ezer ember halálát okozta – milliókat tett földönfutóvá. A térségben emellett a víz miatt is gyakoriak a területi viták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?