Legkevesebb 22 szudáni civil meghalt, sok megsebesült szombaton a szudáni főváros, Kartúm közelében végrehajtott légicsapásokban – közölte a helyi egészségügyi minisztérium.
Civilek haltak meg a szudáni főváros, Kartúm közelében végrehajtott légicsapásban
A tájékoztatás szerint az ország legnagyobb városában, Omdurmánban történt a támadás.
Az Abdel Fattáh al-Burhán tábornok, államfő vezette hadsereg április közepe óta harcol az elnök volt helyettese, Mohammed Hamdan Dagalo által vezetett Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) félkatonai milícia ellen.
Kartúmban és környékén a stratégiai célpontokért vívott harcok mellett gyakoriak a lakónegyedek elleni támadások.
Az RSF harcosai az elfoglalt polgári házakat használják fedezékként. Szombaton az RSF legalább 31 ember megölésével vádolta meg a hadsereget.
Az ENSZ közleményben reagált a jelentésekre. Azt írták: „A főtitkár (António Guterres) továbbra is mélyen aggódik amiatt, hogy a fegyveres erők között zajló háború Szudánt a teljes körű polgárháború szélére sodorta, ami az egész régiót destabilizálhatja”.
Az ACLED civil konfliktusfigyelő szervezet adatai szerint legkevesebb 3300 ember halt meg a szudáni harcok kitörése óta.
Az ENSZ szerint a konfliktus miatt 2,9 millió szudáni lakos kényszerült lakóhelyét elhagyni, és több mint 600 ezren menekültek a szomszédos országokba.
Kartúm mellett különösen az ország nyugati részén fekvő Dárfúr régiót sújtják heves összecsapások az évtizedek óta tartó etnikai konfliktusokban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.