Ciprasz lemondással is fenyegette párttársait, ha a takarékossági csomag ellen szavaznak

Athén |

<p>Alekszisz Ciprasz görög kormányfő szerdán lemondással is fenyegette párttársait arra az esetre, ha késő este a parlamentben az európai hitelezők által követelt első reformokról szóló törvényjavaslat ellen szavaznak.<br />&nbsp;</p>

    "Azért vagyok miniszterelnök, mert van egy parlamenti csoport, amely támogat engem. Ha nincs meg ez a támogatás, akkor nehéz lesz számomra, hogy holnap is  kormányfő maradjak" - idézte Cipraszt kora este egybehangzóan a görög média.
    A törvénytervezet jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy Görögország meg tudja kezdeni a tárgyalásokat a hitelezőkkel a harmadik -  a számítások szerint 82-86 milliárd eurós - pénzügyi mentőcsomagról. A törvényhozás szerdán késő este szavaz a javaslatról, az eredmény éjfél körül várható.
    A szavazás előtt a kormányzó Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) központi bizottságának többsége úgy foglalt állást, hogy nem szabad elfogadni az ismert feltételek mellett az újabb pénzügyi támogatást. Az ellenzők petíciót írtak alá, amelyben egyebek között úgy fogalmaztak, hogy az európai vezetők ajánlata nem szolgálja a görög nép érdekét. A párt vezető testületének 201 tagja van, a petíciót 109-en írták alá.
    Az Európa-barát ellenzéki pártok támogatásával ugyanakkor nagy valószínűség szerint Ciprasznak sikerül majd elfogadtatnia a jogszabályt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?