Cipőjét hajította Breivik felé az egyik áldozat rokona

Oslo |

<p>Szokatlan incidens szakította félbe a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik bírósági tárgyalását pénteken. Feltehetőleg az egyik áldozat rokona ugyanis cipőjével próbálta Breiviket megdobni.</p>

A közönség soraiban helyet foglaló férfi - egyes jelentések szerint az egyik áldozat hozzátartozója - a "Gyilkos!" és a "Menj a pokolba!" kifejezéseket kiabálta, miközben az incidenst követően kivezették a teremből.

Anders Behring Breivik tavaly július 22-én összesen 77 embert gyilkolt meg az oslói kormánynegyedben, valamint a norvég főváros közvetlen közelében lévő Utoya szigetén. Ez utóbbi helyszínen egy baloldali ifjúsági tábor résztvevői tartózkodtak. A szélsőjobboldali beállítottságú Breivik saját bevallása szerint a multikulturalizmus, illetve a bevándorlás elleni tiltakozásul gyilkolt.

A per április közepén kezdődött, és hatalmas indulatokat váltott ki. Ennek ellenére a mostani az első ilyen jellegű incidens volt.

A cipő célt tévesztett, és nem találta el Breiviket. Mindenesetre a történtek meglehetős zavart okoztak. Szemtanúk szerint több jelenlévő zokogásban tört ki, mások viszont megtapsolták a cipőjét a gyilkos felé hajító férfit.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?