Charles Michel: Az Ukrajna támogatására mozgósított forrásokat saját biztonságunkba fektetjük be

Charles Michel

A kétségek és gyanakvás eloszlatása végett hangsúlyozom, hogy minden egyes euró, amelyet Ukrajna támogatására mozgósítunk, saját biztonságunkba és jólétünkbe fektetjük be, az Európai Unió stabilitásába – jelentette ki Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke kedden Strasbourgban.

Michel az Európai Parlament plenáris ülésén, a múlt heti EU-csúcs következtetéseit tárgyaló vitában hangsúlyozta: az, hogy a tanácsülésen egyhangú döntés született végül Ukrajna négyéves időszakon át tartó, 50 milliárd eurós támogatásáról, azt mutatja, hogy a tagállamok nem hagyják magunkat megfélemlíteni Oroszország által, amely brutálisan megsértette Ukrajna szuverenitását és a nemzetközi jogot.

„Az Európai Tanács döntése üzenet mindazoknak, akik hisznek a demokratikus értékekben és a szabadságban” – jelentette ki.

Michel beszédében felkérést intézett az Egyesült Államok képviselőházához, hogy bocsássa rendelkezésre az Ukrajna pénzügyi stabilitásának garantálásához szükséges 60 milliárd dollárt.

Felhívta a figyelmet, hogy elkövetkező hónapok nagyon fontos témája az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás, sürgős, hogy Kijevet még több fegyverrel, lőszerrel támogassa az EU.

A közel-keleti helyzettel kapcsolatban Charles Michel hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a regionális eszkaláció megakadályozása érdekében. Az elnök szerint a gázai helyzet megítélésével kapcsolatban el kell kerülni a kettős mércét.

Charles Michel beszédében kitért a mezőgazdásági termelők helyzetére is. „Számos európai országban a gazdák dühüket, aggodalmukat fejezték ki, és a mi kötelességünk, hogy meghallgassuk őket, és válaszoljunk felhívásaikra” – jelentette ki.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a plenáris vitán elmondta: az európai gazdák sarokba szorítva érzik magukat, ők érzik elsősorban az éghajlatváltozás, az ukrajnai háború hatásait.

„A mezőgazdaság és a gazdák jövője aggodalomra adhat okot, azonban a mezőgazdaságnak fenntarthatóbb termelési modell felé kell elmozdulnia, hogy az agrárgazdaságok az elkövetkező években is nyereségesek maradjanak” – hívta fel a figyelmet.

Emlékeztetett, hogy a jó talaj a gazdák megélhetésének alapját jelentette, azonban az európai talajok mintegy 70 százaléka ma már rossz minőségűvé vált. Ezt a tendenciát meg kell fordítani, amihez a hatékony természetvédelemnek nagyvonalú ösztönzőket kell kínálnia – tette hozzá.

A bizottság elnöke bejelentette: javasolni fogja a testületének, hogy vonják vissza azt a törvénytervezetet, amely a növényvédőszerek használatának felére csökkentésére irányult volna az EU-ban. Véleménye szerint azért kell visszavonni, mert a törvénytervezet a "megosztottság szimbólumává" vált környezetvédelmi és mezőgazdasági kérdésekben. „Az Európai Bizottság egy új, sokkal érettebb javaslatot készíthetne az érdekelt felek bevonásával ebben a kérdésben” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?