Carter bírálja Busht

San Diego/Clayton. Jimmy Carter volt amerikai elnök bírálta George Bush jelenlegi elnököt azon rendelete miatt, amely szerint katonai törvényszék, ügyvédek és fellebbezési lehetőség nélkül ítélkezne Oszama bin Laden és más terrorista vezérek felett.

San Diego/Clayton. Jimmy Carter volt amerikai elnök bírálta George Bush jelenlegi elnököt azon rendelete miatt, amely szerint katonai törvényszék, ügyvédek és fellebbezési lehetőség nélkül ítélkezne Oszama bin Laden és más terrorista vezérek felett. A volt elnök a San Diego Egyetemen kijelentette: a katonai törvényszék bevezetésével semmissé tehetik az afganisztáni katonai győzelmet. A demokraták már kikezdték a Bush-rendeletet, azzal fenyegettek, hogy befagyasztják azokat a kormánypénzeket, amelyekből titkos pereket folytatnának le. Carter azt mondta, hogy talán nem tűnik illendőnek bírálni egy elnököt háborús időszakban, mindazonáltal úgy érzi: Bush lépései sértik az USA-nak mint az emberi jogok bajnokának hírnevét. A Fehér Ház egyébként azért döntött a gyors és titkos katonai bíráskodás mellett, mert el szeretné elkerülni, hogy egy hosszadalmas, médiaérdeklődéstől övezett tárgyalás mártírrá avassa bin Ladent.

Carterrel szemben Henry Kissinger volt külügyminiszter viszont azt mondta, hogy elvben támogatja a katonai törvénykezést. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez csak abban az esetben hatásos, ha valóban a felelősöket állítják bíróság elé. Mindig fennáll azonban a veszély – mondta –, hogy a nyilvánosság kizárásával működő katonai bíráskodással a hatóságok visszaélnek. Ez ellentétes történelmi hagyományainkkal, de a kihívás is példa nélküli – tette hozzá. Kissinger arra is felhívta fel a figyelmet, hogy a terrorizmus elleni háború soha sem fog a szó szoros értelmében véget érni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?