Čaputová koszorút helyezett el Prágában a lövöldözés áldozatainak emlékére

zuzana caputova

Zuzana Čaputová köztársasági elnök hétfőn informális látogatást tett Prágában. Koszorút helyezett el a decemberi, a Károly Egyetem Filozófiai Karán (FF UK) történt lövöldözés áldozatainak emlékére. A lövöldözésben 14 ember és a támadó meghalt.

A Jan Palach-emlékműnél a sajtónak nyilatkozva az államfő elmondta, megérti a cseh kormány döntését, hogy a szlovák kormány ukrajnai konfliktushoz való hozzáállása miatt lemondta a tervezett közös kormányülést - tájékoztatott a TASR. „Ami a külpolitikát illeti, komoly nézetkülönbségek, sőt értékrendbeli eltérések vannak. Ezeket Petr Fiala cseh miniszterelnök is elmondta. Megértem az érvelését, és szerencsétlennek tartom a szlovák kormány néhány tagjának kijelentését" - idézte Čaputovát az iDNES.cz hírportál.

A Károly Egyetemen történt lövöldözés kapcsán a gyűlölet helyett egymás tiszteletére szólított fel Facebook-bejegyzésében. „Ahogyan az az egymáshoz közel álló emberek között lenni szokott, osztoztunk a csehek fájdalmában, mint ahogy máskor az örömeinket is megosztjuk egymással. Kívánom mindkét nemzetek, hogy a gyűlölet helyébe a tisztelet lépjen. Mert a gyűlölködést mindig tragédia követi" - írta a közösségi oldalon.

Az államfő a Václav Havel Könyvtár meghívására érkezett Prágába. A cseh fővárosban hétfőn találkozott Petr Fiala miniszterelnökkel és Petr Pavel köztársasági elnökkel, akivel együtt vesz részt a Tady Havel, slyšíte mě? című film premierjén. A film az egykori cseh államfőről, az 1989-es bársonyos forradalom egyik központi alakjáról szól.

Čaputová legutóbb decemberben járt Csehországban, amikor részt vett Karel Schwarzenberg egykori cseh politikus búcsúztatásán. Előtte novemberben, a visegrádi négyek államfőinek csúcstalálkozóján járt Prágában.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?