Cameron: Nagy-Britannia 20 ezer szíriai menekültet fogad a következő öt évben

London |

<p>A brit kormány a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, vagyis 2020 májusáig húszezer szíriai menekültet telepít át Nagy-Britanniába a szíriai határok mentén működő menekülttáborokból - jelentette be hétfőn a londoni alsóházban a brit miniszterelnök.</p>

David Cameron, aki a nyári szünetről hétfőn visszatért képviselőket tájékoztatta a menekültválsággal kapcsolatos kormányzati tervekről, kijelentette: Nagy-Britannia az Európai Unió többi országával együtt tesz eleget a válságból ráháruló feladatoknak.  Mivel azonban London nem része a belső EU-határokat lebontó schengeni rendszernek, sem a menekültek közös elosztását célzó EU-kezdeményezésnek, lehetősége van arra, hogy maga határozza meg, miként cselekszik. Ennek alapján Nagy-Britannia közvetlenül a Szíria környéki menekülttáborokból, valamint Törökország, Jordánia és Libanon "egyéb helyszíneiről" telepíti át a menekülteket - mondta a brit kormányfő. Cameron szerint ennek az a célja, hogy a befogadott menekülők közvetlen, biztonságos úton jussanak el Nagy-Britanniába, és ne kelljen segítség nélkül vállalkozniuk az Európába vezető veszélyes utazásra, amely már eddig is rengeteg emberéletet követelt. Hozzátette: London az ENSZ menekültügyi főbiztosságának kipróbált eljárásrendjét alkalmazva választja ki az áttelepítendő menekülteket, akiknek nagy-britanniai érkezésük után a brit kormány öt évre szóló, úgynevezett humanitárius védelmi státust nyújtó vízumot állít ki. A brit szabályok szerint ilyen tartózkodási engedélyt rendszerint olyanok kapnak, akik nem feltétlenül jogosultak politikai menedékjogra, de visszatérésük hazájukba súlyos veszélynek tenné ki őket. Az ilyen vízum tulajdonosai munkát vállalhatnak, és ha az öt év lejártával is Nagy-Britanniában tartózkodnak, kérhetik állandó letelepedésük engedélyezését.  A brit miniszterelnök hétfői bejelentése jelentős és gyors fordulatnak tekinthető az eddigi hivatalos londoni állásponthoz képest. Cameron a BBC televíziónak nyilatkozva a múlt héten még azt mondta: nem hiszi, hogy a migrációs válságra "egyszerűen az újabb és újabb menekültek befogadása lenne a megfelelő válasz", mivel elsősorban a válság okait kell kezelni, nem elég csak a következményekre összpontosítani. Londonra azonban az elmúlt napokban egyes EU-társállamok, mindenekelőtt Németország részről komoly nyomás nehezedett. Stephan Mayer, a Bundestag tagja, a bajor CSU belügyi kérdésekért felelős szakpolitikusa a The Times című tekintélyes konzervatív brit lapnak nyilatkozva a minap gyakorlatilag megfenyegette a brit kormányt, hogy ha Nagy-Britannia nem vállal "méltányos" részt a menekültek befogadásából, akkor Berlin nem fogja támogatni Londont az általa igényelt EU-reformokról szóló tárgyalásokon. Cameron hétfői bejelentéséből ugyanakkor egyértelművé vált, hogy London továbbra sem a már Európában tartózkodó menekültek közös elosztását célzó EU-tervekhez akar csatlakozni, hanem önállóan, közvetlenül a szíriai határok mentén létesült táborokból készül áttelepíteni menekülteket. Hétfői alsóházi beszédében a brit kormányfő ezt azzal indokolta, hogy a Szíriával szomszédos országokra különösen súlyos terhet ró a menekültválság. Cameron kijelentette: a brit kormány 100 millió fonttal több mint egymilliárd fontra (430 milliárd forintra) emelte a szíriai konfliktus következményeitől szenvedők megsegítésére szánt segélyt. A pótlólagos összegből 40 millió fontot Törökország, Jordánia és Libanon kap. Libanon lakosságának immár a negyede szíriai menekültekből áll - hangsúlyozta a brit kormányfő. Hozzátette: az egymilliárd fontot meghaladó segélyprogram a legnagyobb, amelyet Nagy-Britannia humanitárius válsághelyzetekben valaha is összeállított, és a brit kormány a szíriai menekülteknek sokkal több segítséget nyújt, mint bármely más európai ország.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?