Buszbaleset Magyarországon – Egy ember meghalt, tizennégyen megsérültek

Budapest |

<p>Egy ember meghalt és tizennégyen sérültek meg, amikor egy távolsági busz és egy személyautó összeütközött szombaton Rudabánya és Ormosbánya között - közölte a rendőrség a korábbi információkat pontosítva a honlapján.</p>

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta: az eddigi adatok szerint az Ormosbányát Rudabányával összekötő úton egy személygépkocsi vezetője járművével - eddig tisztázatlan okból - megcsúszott, áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal.

    A baleset következtében a személyautó 36 éves utasa a helyszínen meghalt, az autót vezető 46 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az autóbusz utasai közül egy ember súlyosan, tizenkét utas könnyebben sérült meg. A sérülteket a mentők Ózdra és Miskolcra szállították ellátásra.

    A helyszínelés és a műszaki mentés még tart, a forgalmat rendőri irányítással elterelik. A baleset körülményeinek feltárására és a felelősség megállapítására a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálatot indított - tették hozzá.

    Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ónos eső esik, többfelé csúszósak az utak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?