Bush ellen készülnek Berlinben

Berlin. Ma és holnap George Bush lesz Berlin vendége, s talán nem véletlen, hogy a biztonsági előkészületek a 2000 májusi Clinton-látogatással kapcsolatos óvintézkedéseknél sokkal szigorúbbak.

Berlin. Ma és holnap George Bush lesz Berlin vendége, s talán nem véletlen, hogy a biztonsági előkészületek a 2000 májusi Clinton-látogatással kapcsolatos óvintézkedéseknél sokkal szigorúbbak. Ennek elsődleges oka, hogy baloldali pártok és mozgalmak demonstrációkat szerveznek, így kívánva tiltakozni az USA nemzetközi politikája (kiotói jegyzőkönyv, nemzetközi büntetőjogi bíróság, világcsendőri szerep, büntetővámok, protekcionista lépések stb.) ellen. Névtelenül nyilatkozó biztonsági illetékesek szerint még egy Bush elleni merényletre is fel kell készülniük. A beharangozott megmozdulásokat – Bush szóösszetételét kifigurázva – A béke tengelye elnevezésű szövetség szervezi. Ezen belül békemozgalmak, a globalizáció bírálói, szakszervezetek, egyházi csoportok, valamint három parlamenti párt (SPD, PDS, Zöldek) alsóházi képviselői fognak össze, hogy az Alexanderplatz és a Brandenburgi kapu között felvonulva hangot adjanak Amerikával szembeni kritikájuknak. Szóvivőik szerint a demonstrációkon több tízezer résztvevőre számítanak. Az éles Amerika-ellenességükről híres autonóm körök Yorckstrasse-i központjában már a hét végén szervezték a „durmolóhelyeket” a vidékről érkező elvbarátok számára. Arra is fölkészültek, ha a rendőrség – amely példátlan létszámban ügyel majd az amerikai elnök és 500 fős kíséretének biztonságára – esetleg őrizetbe venné tagjaikat. Erre az esetre tüntetést helyeztek kilátásba a fővárosi fogházak előtt, és előre beszerveztek néhány ügyvédet. Őket kérnék föl a lebukottak jogi képviseletére az esetleges perekben.

Kilenc évvel ezelőtt még a németek 62 százaléka tartotta Amerikát a világméretű béke és biztonság szavatolójának; mára ez az arány 48 százalékra csökkent. Ezzel párhuzamosan 58-ról 65 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint az amerikai kormány csak saját érdekeit tartja szem előtt a külföldi beavatkozások során. Különösen rossz a jelenlegi amerikai elnök megítélése német földön. Ifj. George Busht negatív jelenségnek tartja a németek 50 százaléka, és csak 19 százalék vélekedik róla kedvezően. Franciaországban ez az arány 51:26, a spanyolok körében 44:14, míg Nagy-Britanniában 48:38. Ennek fényében nem csoda, hogy az amerikai elnök látogatása minden korábbinál nagyobb tömegeket mozgat meg: csillagos-sávos zászlócskák lobogtatása és Bush-portrék lelkes lóbálása helyett azonban a tiltakozás és az ellenszenv adhatja a demonstrációk alaphangját. (m, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?