Bush büntije Mugabe ellen

Washington |

<p>Szélhámosságnak minősítette szombaton George Bush amerikai elnök a Zimbabwéban előző nap megtartott elnökválasztási fordulót, és újabb büntetőintézkedéseket rendelt el Harare ellen.</p>

Szombati washingtoni közleményében Bush elnök hangsúlyozta, hogy Robert Mugabe elnök rendszere kirívó módon semmibe veszi a zimbabwei nép demokratikus akaratát és az emberi jogokat. Az amerikai elnök ezért külügy- és pénzügyminiszterét is arra utasította, hogy a már érvényben lévő büntetőintézkedéseket terjesszék ki Zimbabwe illegitim kormányzatára és annak támogatóira.

Bush jelezte, hogy ENSZ-szakciók elfogadása érdekében is nyomást gyakorol majd, s ezek a büntetőintézkedések fegyverszállítási embargót, illetve utazási tilalmakat is magukban foglalnának.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) előzőleg sajnálkozását fejezte ki annak kapcsán, hogy Zimbabwéban a nemzetközi tiltakozások ellenére pénteken megtartották az elnökválasztás második fordulóját, a voksolás törvénytelenné nyilvánításáról mindazonáltal nem jutott egyetértésre a testület. Zalmay Khalilzad amerikai ENSZ-nagykövet közölte, hogy konzultációkat kezdett néhány kollégájával a Mugabe-rendszer ellen szankciókat bevezető, kötelező jogi érvényű BT-határozat lehetséges elfogadásáról.

A pénteki második fordulóban Mugabe egyetlen jelöltként indult, mivel az első fordulóban élen végző ellenzéki vetélytársa, Morgan Tsvangirai múlt vasárnap bejelentette visszalépését, az egész országra kiterjedő kormányzati erőszakhullámra hivatkozva. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kétszer is a második forduló elhalasztására hívott fel, amit több külföldi ország is követelt. (MTI)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?