Bush a közel-keleti demokráciáról álmodik

Gáza/Jeruzsálem/Washington. Bush amerikai elnök kudarcnak ítélte azt az amerikai stratégiát, amelynek alapján az USA hatvan éven át támogatást nyújtott nem demokratikus berendezkedésű arab országok vezetőinek. Négy palesztint, köztük egy tízéves fiút lőttek le izraeli katonák tegnap a Gázai övezetben – közölték izraeli katonai források.

Szemtanúk szerint a fiút izraeli harckocsiból leadott lövés találta el Nahal Oz zsidó mezőgazdasági telep közelében. A katonák elektromos vezetéket cipelő gyanús alakokra nyitottak tüzet – tájékoztatott a hadsereg. Az el-Mogazi menekülttáborba behatoló izraeli egységek tűzpárbajban több palesztint megsebesítettek, s egyikük később belehalt sérüléseibe. Néhány órával korábban két palesztin vesztette életét, és kilenc megsebesült Hán-Júnisz körzetében fegyveres palesztinok és izraeli katonák között kitört lövöldözésben.

George Bush amerikai elnök csütörtöki beszédében kudarcnak ítélte azt az amerikai stratégiát, amelynek alapján Amerika hatvan éven át támogatást nyújtott nem demokratikus berendezkedésű arab országok vezetőinek. Szíriát és Iránt, sőt még a Washington kulcsfontosságú térségbeli szövetségesének számító Egyiptomot is „a demokrácia elfogadására” hívta fel. Arab kommentátorok bírálták Bush beszédét, azzal érvelve, hogy az amerikai elnök szemet huny a palesztin területek izraeli megszállása felett. A Reuters a Bush-beszéd arab fogadtatását ismertetve idézte Hálid al-Mainát, a Szaúd-Arábiában megjelenő Arab News angol lap főszerkesztőjét, aki felvetette: hogyan emelhet szót az amerikai elnök a szélesebb szabadságjogok mellett, miközben szemet huny a palesztin területek izraeli megszállása felett. Az USA-ban akkreditált arab diplomaták, valamint kommentátorok szintén úgy vélekedtek, hogy a Bush-beszédnek a Közel-Keleten nem lesz semmi foganatja, mert Irak megszállása és Izrael támogatása komoly ellenszenvet keltett az amerikai kormánnyal szemben a térségben. Száeb Erekát palesztin miniszter felhívta az amerikai elnököt: a közel-keleti demokráciával kapcsolatos víziójának azzal adjon hangsúlyt, hogy a feltételek megteremtésével segítséget nyújt a palesztinoknak a szabad és tisztességes elnök- és parlamenti választások megrendezéséhez. A palesztinok régóta próbálják megtartani e választásokat, de az izraeli megszállás miatt kudarcot vallottak – mondta Erekát. Dore Gold, Ariel Saron izraeli kormányfő tanácsadója viszont úgy vélte: a Palesztin Hatóság akadálypályára vezette az izraeli–palesztin válság rendezésére amerikai támogatással kidolgozott nemzetközi béketervet azzal, hogy nem hajtotta végre a szükséges demokratikus reformokat és biztonsági intézkedéseket.

A közel-keleti országokban nagy figyelemmel kísért beszédében az amerikai elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a modernizáció nem egyenlő a nyugatosítással. Elutasította azokat a nézeteket, amelyek szerint az iszlám összeegyeztethetetlen a demokráciával, mivel a haladást valójában a politikai ideológiák, a teokrata terror fékezi. „A demokrácia maga a haladás útja, a modernizáció nem jelenti az iszlám társadalom elnyugatosítását. A demokrácia ugyan nem tökéletes, de ez az emberhez legméltóbb társadalmi berendezkedés” – mondotta. Bush szerint a közel-keleti térség válaszút előtt áll. Az elnök elismerő szavakkal szólt a marokkói politikai reformokról, és Egyiptomról, amely úttörő szerepre vállalkozott annak idején a közel-keleti béke megteremtésére irányuló erőfeszítésekben és most is utat mutathat a demokrácia megteremtésében. Az elnök úgy ítélte meg, hogy Iránban erős a demokrácia iránti vágy és ha a rezsim ezt nem veszi tudomásul, elveszti minden legitimitását. A palesztinok csak a demokrácia útján érhetik el a békét és haladást. A tét különösen nagy Irakban, mivel a terroristákat világszerte felbátorítaná, ha kudarcot vallana a demokrácia megteremtése. A szabad és demokratikus Irak viszont döntő fordulatot hozna a „demokráciáért vívott globális forradalomban”. Azt üzenné Damaszkusztól Teheránig mindenkinek a világon, hogy a demokrácia lesz minden nemzet jövője – mondta az elnök.

Terrortámadások veszélye

Washington. Terrorcselekmények fokozott veszélye miatt óvatosságra hívta fel a washingtoni külügyminisztérium a Közel-Keleten tartózkodó vagy oda utazó amerikai állampolgárokat, megjegyezve: utasszállító repülőgépek és hajók is támadások célpontjaivá válhatnak. Az amerikai külügy hitelt érdemlő információkra hivatkozva hangsúlyozta: terrorista csoportok merényleteket készíthetnek elő a Közel-Keleten fekvő amerikai érdekeltségek ellen. A korábbiaktól eltérően a mostani figyelmeztetés már az egész Közel-Keletre vonatkozik, a Vörös-tenger, a Perzsa-öböl, az Arab-félsziget és Észak-Afrika térségét is beleértve. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?