Burkina Fasó-i puccs – A hadsereg bejelentette, hogy átvette a hatalmat

Burkina Faso

A Burkina Fasó-i hadsereg hétfőn bejelentette: megbuktatta Roch Marc Kaboré elnököt, felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a kormányt és a parlamentet, valamint lezárta az ország határait.

A hatalomátvételről szóló közleményt, amelyet Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes írt alá, az állami televízióban olvasta be egy másik katonatiszt.

A közleményben a hatalomátvételt a biztonsági helyzet romlásával és azzal indokolták, hogy Kaboré nem volt képest egyesíteni a nyugat-afrikai országot és hatékony választ adni a kihívásokra, így az iszlamista lázongásokra.

A közlemény szerint a hatalomátvétel erőszak nélkül történt, és az őrizetbe vett személyeket biztos helyen őrzik.

A közleményt korábban ismeretlen szervezet, a Hazafias Mozgalom a Védelemért és a Helyreállításért (MPSR) nevében olvasták be.

„A hadsereg valamennyi egységét magában foglaló MPSR ma (hétfőn) úgy döntött, hogy véget vet Kaboré elnök tisztségének” – áll a dokumentumban,

Az MPSR közölte, hogy „ésszerű határidőn belül javaslatot tesz az alkotmányos rend visszaállítására, miután konzultált a nemzet különböző rétegeivel”.

A hadsereg azután olvasta be a televízióban a közleményét, hogy sajtójelentések szerint két napja zavar és félelem uralkodik a fővárosban, Ouagadougouban, ahol lövöldözés tört ki több katonai táborban. A zendülők több támogatást követeltek az iszlamista fegyveresek elleni harcukhoz.

Kaboré holléte hétfő este sem volt ismert. Éjszaka heves tűzpárbaj hallatszott a rezidenciája körül.

Előzőleg az államfő pártja, a kormányzó Népi Mozgalom a Haladásért (MPP) közölte, hogy az államfő gyilkossági kísérletet élt túl. A párt közleményében bírálta, hogy kifosztották az államfő magánrezidenciáját. Bírálta továbbá, hogy álarcos fegyveresek vették körül az elnöki palotát, és foglalták el az állami rádió és televízió ouagadougoui székházát.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok az elfogott államfő azonnali szabadon bocsátását követelte.

Az Európai Unió az államfő és a puccskísérlet során a katonák által foglyul ejtett többi vezető politikus szabadon bocsátását sürgeti – olvasható Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője sajtónyilatkozatában. Borell leszögezte: a Burkina Fasó-i helyzet „rendkívül aggasztó”, és „tudjuk, hogy Kaboré elnök a katonaság kezében van”.

Az Egyesült Államok szintén az államfő haladéktalan szabadon bocsátását követelte és felszólított a nyugalom megőrzésére és a sérelmek megoldása érdekében folytatandó párbeszédre.  

Határozottan elítélte a Burkina Fasó-i katonai hatalomátvételt hétfői közleményében António Guterres, az ENSZ főtitkára is, aki fegyverletételre és Roch Marc Christian Kaboré elnök testi épségének megóvására szólított fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?