Büntetőeljárás indul Simon Gábor ügyében

Budapest |

<p>Simon Gábor országgyűlési képviselői mandátumáról való lemondásával megkezdődhet az érintettel szembeni büntetőeljárás - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.</p>

A közlemény szerint az Országgyűlés elnöke arról értesítette a legfőbb ügyészt, hogy "Simon Gábor országgyűlési képviselői mandátumáról való lemondása február 13-án 7 óra 44 perckor megérkezett az Országgyűléshez".      Ezzel elhárult a közjogi akadálya a Simon Gábort érintő büntetőeljárás lefolytatásának - írta az ügyészég.     A Magyar Nemzet február 4-én forrásmegjelölés nélkül írt arról, hogy Simon Gábornak, az MSZP elnökhelyettesének több száz millió forint van bécsi számláján, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő február 6-án közölte, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról.     Ezt követően a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését a Központi Nyomozó Főügyészség által tavaly november óta folytatott nyomozás eredményeként.     A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben, akkori árfolyamon, 228 millió forint volt.      Simon Gábor az elmúlt évekre vonatkozó adónyilatkozataiban egyetlen esetben sem szerepeltette a külföldi betétszámlán elhelyezett megtakarításait - közölték.    Simon Gábor hétfőn új vagyonnyilatkozatot nyújtott be a mentelmi bizottságnak, de az sem adott választ az eltitkolt vagyonával kapcsolatos kérdésekre. Keddig lett volna lehetősége arra, hogy újból javítsa a nyilatkozatot a Magyar Nemzet főszerkesztője által kezdeményezett vagyonvizsgálati eljárás keretében.     Szerdán az Országgyűlés mentelmi bizottsága zárt ülésén azt állapította meg: Simon Gábor szándékosan közölt valótlan adatokat vagyonnyilatkozatában.     Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke csütörtök reggel közölte az MTI-vel, hogy megszűnt Simon Gábor volt szocialista politikus képviselői mandátuma, miután csütörtökön megérkezett lemondó levele az Országgyűlés elnökéhez. Hozzátette: Simon Gábor nem személyesen adta át levelét.     A parlament honlapja szerint Simon Gábor képviselői mandátuma február 12-ei hatállyal szűnt meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?