Bűnösnek vallja magát

Hága. Biljana Plavsics, a boszniai szerb köztársaság korábbi elnöke tegnap Hágában – megváltoztatva korábbi álláspontját – bűnösnek vallotta magát emberiség elleni bűntettek egyrendbeli elkövetésében. A Nemzetközi Törvényszék ügyészei ennek fejében visszavonják az ellene emelt többi vádpontot.

Hága. Biljana Plavsics, a boszniai szerb köztársaság korábbi elnöke tegnap Hágában – megváltoztatva korábbi álláspontját – bűnösnek vallotta magát emberiség elleni bűntettek egyrendbeli elkövetésében. A Nemzetközi Törvényszék ügyészei ennek fejében visszavonják az ellene emelt többi vádpontot.

A keményvonalas szerb nacionalista Plavsics asszony a boszniai szerbek egyik vezetője és Radovan Karadzsics egyik legközelibb szövetségese volt az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején. 2001 januárjában jelentkezett a hágai bíróságon, és ártatlannak vallotta magát az ellene emelt vádpontokban. Ezután pere kezdetéig szabadon engedték. Richard May bíró a tárgyaláson megkérdezte a vád képviselőit, hogy Plavsics vallomása fényében lemondanak-e az összes többi vádpontról (egy-egy rendbeli népirtás és háborús bűntettek, valamint további négy rendbeli emberiségellenes bűncselekmények). Az ügyész helyettese erre igennel válaszolt. „Az, hogy Plavsics asszony bűnösnek vallotta magát, fontos előrelépés lehet a vád számára, mert ő egyedülálló pozícióban van ahhoz, hogy súlyosan terhelő bizonyítékokat szolgáltasson más vádlottak, köztük Szlobodan Milosevics ellen” – mondta az AFP-nek Richard Dicker, a Human Rights Watch emberjogi szervezet nemzetközi igazságügyi programigazgatója.

Egyébként a 72 éves Biljana Plavsics asszony az első magas rangú balkáni politikus, aki elismeri bűnösségét a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?