Budapesti melegfelvonulás - az ellentüntetők miatt módosul az útvonal

Budapest |

<p>Módosítják a melegfelvonulás útvonalát, hogy kikerüljék az Oktogont, ahol ellendemonstrációt tartanak különböző szervezetek - mondták az MTI tudósítójának a felvonulás szervezői azt hangsúlyozva, erre a menet résztvevőinek biztonsága miatt van szükség.</p>

Az Andrássy út Hősök tere felőli végéből indult mintegy másfél ezer fős menet a tervek szerint az Oktogonon át Bajcsy-Zsilinszky utcán keresztül érkezne az Alkotmány utcába, hogy tiltakozását fejezze ki a nemrégiben elfogadott új alaptörvény ellen. A felvonulás szervezőinek közlése szerint az Oktogonnál zajló ellendemonstráció miatt a Csengeri utcánál elhaladva elkerülik a teret, és majd az Operánál térnek vissza az Andrássy útra.
    Az Andrássy út valamennyi utcáját a rendőrök fémkordonokkal zárták le, és előttük teljes védőfelszerelést viselő rendőrök állnak sorfalat.
    Az Oktogon téren mintegy 500 ember gyűlt össze, nagyon sok a kopaszra borotvált, katonai gyakorlóruhát viselő fiatal. A tömegből melegeket szidalmazó bekiabálásokat lehet hallani.
    Több rendőrcsapatot van a helyszínen, tagjai teljes védőfelszerelésben, és több kutyás rendőr is megjelent.
    Az Aradi utca Teréz körúton vonult el a tömeg az ellentüntetők mellett, a tüntetők közül kisebb csoportok füttyszóval és bekiabálásokkal fogadták a demonstrálókat. A menet a Jókai térnél kanyarodott vissza az előre tervezett útvonalra, az Andrássy útra. 
    Az Andrássy úton az éttermek és kávézók teraszairól többen mosolyogva integetnek a felvonulóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?