Brüsszelben lesz a következő NATO-csúcs

Varsó |

<p>A NATO következő csúcsértekezletét jövőre Brüsszelben tartják - jelentette be szombaton Varsóban a katonai szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg.&nbsp;</p>

A politikus kijelentette: a mostani kétnapos varsói csúcstalálkozó bebizonyította, hogy Észak-Amerika és Európa továbbra is egységes Oroszország - az ukrajnai válság által is nyilvánvalóvá tett - ambícióival szemben. 

"Nem sikerült létrehoznunk a stratégiai partnerséget, amelyet a hidegháború után megpróbáltunk kifejleszteni, de azért nem is olyan a helyzet, mint a hidegháború idején volt" - közölte Stoltenberg. Hozzátette: "erős védelem és konstruktív párbeszéd: ezek azok az alapelvek, melyekre az Oroszországgal való kapcsolatunk épül".

A NATO-csúcs résztvevői egyben elfogadták, hogy a katonai szövetség az eddiginél többet tesz majd a szélsőséges iszlamistákkal harcoló közel-keleti és észak-afrikai országok támogatására. Stoltenberg közölte, hogy a NATO kiképző és képességfejlesztő missziót kezd Irakban a helyi fegyveres erőknél, támogatást nyújt Jordániának, s egy új hírszerző központot létesít Tunéziában, hogy ezzel is segítse az ország különleges erőinek munkáját. 

Stoltenberg szerint a NATO-tagállamok vezetői a varsói csúcsértekezleten elvileg jóváhagyták, hogy a NATO légtérellenőrző gépei közvetlen támogatást nyújtsanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában harcoló, amerikaiak vezette koalíciónak. (NATO-diplomaták szerint ezek a repülések az ősszel kezdődhetnek.)

A főtitkár egyben bejelentette, hogy a NATO egy új haditengerészeti hadműveletet indít a Földközi-tengeren (Operation Sea Guardian), s szorosan együttműködik majd az Európai Unióval az embercsempészet megakadályozására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?