Brown baja a lázadókkal

London. Gordon Brown munkáspárti brit kormányfő két héttel ezelőtt határozottan ellenezte két brit szakszervezetnek azt a követelését, hogy rendezzenek népszavazást az unió új reformszerződéséről.

London. Gordon Brown munkáspárti brit kormányfő két héttel ezelőtt határozottan ellenezte két brit szakszervezetnek azt a követelését, hogy rendezzenek népszavazást az unió új reformszerződéséről. Médiahírek szerint saját pártjának egy része is szembefordult vele, a Labour parlamenti frakciójának jelentős része ugyancsak – hasonlóan az ellenzéki torykhoz – referendumot követel az elbukott EU-alkotmány helyébe tervezett szerződésről. A kampányt sajtóértesülések szerint a kormány több minisztere is támogatja.

A konzervatív The Daily Telegraph úgy tudja, az alsóházi Labour-frakció 120-nál is több tagja – vagyis a munkáspárti képviselőknek több mint a harmada – követeli a referendumot az EU-szerződésről. Tony Blair előző brit miniszterelnök korábban megígérte a népszavazást az EU-alkotmányról. Miután azonban a tervezetet a francia és a holland referendumokon elvetették, a nagy-britanniai népszavazás lekerült a napirendről. A jelenlegi hivatalos londoni álláspont szerint az alkotmánytervezet helyébe mindössze „módosító jellegű” szerződés lép, amelynek nem lesznek alkotmányos jellemzői, és ilyen módosító egyezményekről eddig sem kellett népszavazást rendezni. Az ellenzéki Konzervatív Párt azonban folyamatosan követeli a referendumot, azzal érvelve, hogy az gyakorlatilag csak a nevében változott, tartalma szinte megegyezik a korábbi alkotmányos tervezetével.

Nos, ehhez a tory kampányhoz csatlakozott most igen jelentős arányban a munkáspárti frakció. A követelést állítólag támogatja Jack Straw igazságügy-miniszter is, aki korábban a külügyi tárcát vezette. Ian Davidson, a kampányt irányító alsóházi Labour-képviselő a lázadók nevében levelet intézett Brownhoz, ugyanazokkal az érvekkel követelve a referendumot, mint a tory ellenzék. A levél szerint a referendumot követelő munkáspárti képviselők csak az új szerződés alapvető átalakítása esetén tartják elképzelhetőnek a népszavazás elhagyását. A felvázolt reformlista pontjai között szerepel, hogy törölni kell a többségi szavazással eldönthető kérdések körének bővítéséről – vagyis a nemzeti vétójog szűkítéséről – szóló terveket, valamint a tervezett új uniós külügyi posztot, távol kell tartani a rendőrségi és büntetőjogi ügyeket az EU-bíróságtól, és fenn kell tartani a nemzeti vétót a közszolgáltatásokat érintő kereskedelmi szerződések ügyében.

A liberális irányzatú londoni üzleti napilap, a Financial Times múlt heti szerkesztőségi cikkében fantáziálásnak nevezte a népszavazást követelők azon érvét, hogy az EU-szerződés újabb hatalmas lépés lenne az európai szuperállam megteremtése felé. A lap szerint igaz, hogy a lényegi tartalom jórészt érintetlen maradt, de a szerződés kidolgozása mindössze olyan összerendező gyakorlat, amely nem zavarja meg az EU hibrid jellegét, vagyis a kormányközi együttműködés és a nemzetek feletti jogkörök egyensúlyát. A Financial Times ugyanakkor hibának nevezi, hogy az eredeti szerződéstervezetet alkotmányként próbálták eladni. Ennek katasztrofális következményei lettek, mivel éppen olyan időszakban látszott felgyorsulni az integrációs folyamat, amikor a lakosság szünetre vágyott. (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?