Britek az elfogott al-Kaidások között

London/Washington/Kabul. Brit sajtóértesülések szerint legalább hat brit állampolgárságú muzulmán férfit is őrizetbe vettek az amerikaiak a bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet ellen folytatott afganisztáni hadjárat során.

Kabulban először járőröztek tegnap német katonák afgán rendőrök kíséretébenTASR/AP-felvétel London/Washington/Kabul. Brit sajtóértesülések szerint legalább hat brit állampolgárságú muzulmán férfit is őrizetbe vettek az amerikaiak a bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet ellen folytatott afganisztáni hadjárat során. A The Times meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a brit állampolgárok első csoportját még ezen a héten a kubai Guantánamóban lévő amerikai támaszpontra szállítják. Az újság úgy tudja, hogy a foglyok között van két francia és egy ausztrál állampolgár is. Amerikai illetékesek tegnap nem voltak hajlandók nyilatkozni arról, hogy a brit muzulmánok felkerültek-e arra a C-17-es amerikai szállítógépre, amely vasárnap indult el Afganisztánból újabb 30 fogollyal Kubába.

Amerikai repülőgépek tegnap is folytatták a kelet-afganisztáni Hoszttól délnyugatra fekvő Zavar térségének bombázását, ahol tálibok és al-Kaida-tagok búvóhelyeit gyanítják. A pakisztáni Mirámsáh határváros lakói január 3. óta nem tudnak aludni a nem szűnő éjszakai bombázások miatt – írta az AFP. A Newsweek legújabb számában arról számolt be, hogy a tavaly őszi kandahári bombázások idején az amerikai katonák hajszál híján foglyul ejtették Omar mollát, a tálibok legfőbb vezetőjét. Ezt a molla személyes sofőrje, Kiari Saheb mondta el a lapnak. Októberben a molla, tanácsadóinak rábeszélése ellenére sem hagyta el a bombázásoknak kitett várost, és még sokáig kandahári rezidenciáján maradt. Végül is belegyezett, hogy biztonságosabb helyre vigyék, és egy ócska teherautón menekítették ki a városból, ahol előzőleg néhány napig házról házra menekült és a pincékben éjszakázott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?