Brit védelmi államtitkár: a brit hadsereget gyorsan felmorzsolná az ukrajnai háborúhoz hasonló méretű konfliktus

brit parlament

A brit hadsereg akár egy év alatt felmorzsolódna, ha az ukrajnai háborúhoz hasonló kiterjedésű konfliktusban kellene részt vennie - mondta szerdán a londoni védelmi minisztérium egyik államtitkára.

Alistair Carns, aki a tárcán belül a fegyveres erők személyi állományával és a tartalékosokkal kapcsolatos ügyekért felel, a Royal United Services Institute (RUSI) nevű londoni védelmi és biztonsági elemzőközpont szerdai konferenciáján felszólalva kijelentette: az orosz fegyveres erők katonái közül naponta hozzávetőleg 1500 esik el vagy szenved sérüléseket az ukrajnai hadszíntéren. Carns - aki korábban a brit királyi tengerészgyalogság ezredese volt és az afganisztáni fronton is szolgált - úgy fogalmazott: egy ehhez hasonló méretű háborúban, amely ilyen mértékű veszteségekkel jár, a brit hadsereg 6-12 hónap alatt felmorzsolódna, még akkor is, ha szélesebb többnemzetiségű koalícióban harcolna. Az államtitkár szerint ez nem azt jelenti, hogy nagyobb hadseregre van szükség, hanem azt, hogy válság esetén képessé kell válni mélységi és tömeges védelem gyors kialakítására, és ebben kritikus fontosságú, abszolút központi szerep hárul a tartalékos állományra.

A londoni védelmi tárca hivatalos adatai szerint - az október 1-i állapot alapján - a brit hadsereg állományának létszáma 109 245. Közülük nem egészen 26 ezer a tartalékosok száma, vagyis az aktív állomány nem éri el a 84 ezer főt. Védelmi szakértők gyakran idézett érvelése szerint a brit hadsereg a napóleoni háborúk ideje óta nem volt olyan kis létszámú, mint most. A júliusi parlamenti választások után hivatalba lépett munkáspárti brit kormány első intézkedései között szerepelt egy teljes körű stratégiai felülvizsgálat elkezdése a fegyveres erők védelmi kapacitásainak erősítése végett. John Healey védelmi miniszter a felülvizsgálat bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában a brit fegyveres erők kiüresítésével, pazarló közbeszerzési gyakorlattal és a morál elhanyagolásával vádolta a Konzervatív Párt vezette előző brit kormányt. A munkáspárti kormány kötelezettséget vállalt arra is, hogy a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékára emeli a védelmi kiadásokat, bár ennek egyelőre nincs hivatalos határideje.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?