Brit repülőket is bevethetnek Irakban

<p>Damaszkusz/New York. Újabb légi csapások értek tegnap éjjel olyan szíriai területeket a török, továbbá az iraki határ közelében, amelyek az Iszlám Állam terrorszervezet ellenőrzése alatt állnak. Az USA és szövetségesei Bagdadtól nyugatra is bombáztak.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Ismét amerikai légi csapások értek tegnap éjjel olyan szíriai területeket a török (Kobani városánál) és az iraki határ közelében, amelyek az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita terrorszervezet ellenőrzése alatt állnak. Valamennyi repülő épségben visszatért a kurd, szír és iraki célpontokat ért bevetésből. A török miniszterelnöki hivatal azt mondta, hogy sem a török légteret, sem a dél-törökországi Incirlikben lévő amerikai légi támaszpontot nem vették igénybe az IÁ elleni légitámadásokhoz. Az IÁ a múlt héten offenzívát indított a túlnyomórészt kurdok lakta Kobáni ellen, és eddig már több mint 130 ezer kurdot késztetett menekülésre. Öcalan Iso, a Kobánit védő kurd erők parancsnokhelyettese közölte, hogy az Iszlám Állam megerősítette a határvárost ostromló csapatait, újabb iszlám harcosok és páncélosok érkeztek a támadók támogatására – az iszlamista ostromlók mintegy 8 km-rel előrébb nyomultak a szellemvárossá vált Kobani felé. Kiürítette az északnyugat-szíriai Idlíb tartománybeli támaszpontjait az an-Núszra Front nevű szíriai iszlamista lázadószervezet, miután az USA csapásokat mért a milícia állásaira.

Rendkívüli ülést tart holnap a brit parlament annak megvitatására, hogy Nagy-Britannia bekapcsolódjon-e az Iszlám Állam szélsőséges szervezet elleni nemzetközi hadműveletbe. Nagy-Britannia eddig nem kapcsolódott be a Szíriában és Irakban előretörő dzsihádista szervezet ellen – amerikai vezetéssel már megindult – légi hadműveletekbe. David Cameron brit miniszterelnök, aki az ENSZ Közgyűlésére New Yorkba utazott, a világszervezet székhelyén találkozik Haider el-Abádi iraki miniszterelnökkel, aki várhatóan hivatalosan kérni fogja a Brit Királyi Légierő (RAF) részvételét az Iszlám Állam elleni csapásokban. A nemzetközi koalíció erői kedden kezdtek légitámadásokba az Iszlám Állam szíriai állásai ellen. William Mayville altábornagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy az aznapi csapások második és harmadik hullámában részt vett Szaúd-Arábia, Jordánia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek is. Az arab országok között volt olyan, amely maga is végrehajtott légi csapásokat.

A Nyugat támogatását élvező szíriai ellenzék kifogásolta, hogy az ország területén az Egyesült Államok irányításával indított légi csapások kizárólag az Iszlám Állam szervezetet veszik célba, míg Bassár el-Aszad elnököt békén hagyják. Naszr al-Haríri, a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) vezetője sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a nemzetközi közösség fellépésével csak részleges megoldást kínál a szíriai konfliktusra. A szíriai ellenzéki közleményben Haríri hangsúlyozta: minden olyan erőfeszítés, amely nem annak elősegítésére irányul, hogy a szíriaiak meg tudják dönteni Aszad hatalmát, csupán a szélsőségességet táplálja tovább.

Tegnap önként jelent meg egy dél-franciaországi rendőrőrsön az a három feltételezett dzsihádista, akiknek letartóztatását előző nap tévesen jelentette be a belügyminisztérium. A hónapokig Szíriában harcolt három férfi kedden tért haza repülőgéppel Törökországból, de nem a párizsi járattal, ahogy arra a rendőrök számítottak, hanem egy Marseille-be tartó géppel. Miután a dél-franciaországi repülőtérről a titkosszolgálatok hibája miatt az útlevél-ellenőrzés után szabadon távozhattak, maguk cáfolták a sajtónak a letartóztatásukról szóló hírt, s azonnal jelezték: állnak a hatóságok rendelkezésére. Az Algériában elrabolt francia turista lefejezéséről tett közzé tegnap videót az Iszlám Állam terrorszervezet algériai csoportja „Véres üzenet a francia kormány számára” címmel.

Tegnap kezdődött New Yorkban az ENSZ Közgyűlés 69. ülésszakának általános vitája, amelynek fő témája az Iszlám Állam szunnita terrorszervezet elleni küzdelem. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ugyancsak tegnap ült össze Barack Obama elnökletével, s legfontosabb napirendi pontja az iszlám dzsihádisták elleni fellépés. Az Iszlám Állam által jelentett fenyegetésről és a terrorszervezet elleni küzdelemben való együttműködésről tárgyal egymással John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ -ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?