Brit parlamenti jelentés: a járvány korai szakaszának kezelése kudarc, az oltási kampány példátlan siker

koronavírus Nagy-Britannia

A nagy-britanniai koronavírus-járvány kezdeti szakaszának kezelése a brit közegészségügy egyetemes történetének legnagyobb kudarcai közé tartozik, a brit oltási kampány viszont világviszonylatban is példátlan siker – áll a londoni alsóház két szakbizottságának kedden ismertetett közös jelentésében.

Az egészségügyi, valamint a tudományos és technológiai bizottság 147 oldalas tanulmánya szerint a brit kormány kezdeti hozzáállása fokozatos, lépésenkénti járványellenes intézkedések bevezetése volt, és emiatt egészen tavaly márciusi 23-ig kellett várni az első általános zárlat elrendelésére.

A jelentés kiemeli: a zárlatról szóló döntés két hónappal azután született, hogy a brit kormány készenléti helyzetekben összehívott tudományos tanácsadó testülete (SAGE) először tárgyalt a koronavírus-járvány megfékezését célzó válaszlépésekről.

Ez a lassú, a fokozatosság elvét követő hozzáállás nem volt akaratlan, nem bürokratikus akadályok vagy a kormányon belüli nézeteltérések következménye volt, hanem szándékos szakpolitikai döntés, amelyet a kormány tudományos tanácsadói javasoltak.

Most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez helytelen döntés volt és több halálesethez vezetett, mint amennyi hangsúlyosabb kezdeti intézkedések esetén bekövetkezett volna – fogalmaz a parlamenti jelentés.

A két alsóházi szakbizottság közös tanulmánya idézi Neil Fergusont, a SAGE volt tagját, a neves londoni Imperial College egyetem járványtanprofesszorát, aki az egészségügyi bizottság meghallgatásán kijelentette: ha a tavaly márciusi országos zárlatot csak egy héttel korábban bevezetik, a járvány okozta halálesetek számát legalább a felével csökkenteni lehetett volna.

A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőződés megállapítása utáni 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – az Egyesült Királyságban eddig csaknem 138 ezren haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 szövődményeiben.

A két parlamenti bizottság keddi jelentése szerint mindezt egybevetve az Egyesült Királyság történetének legnagyobb közegészségügyi kudarcai közé sorolhatók a járvány kezdeti heteiben hozott – elsősorban a zárlatok és az emberek közötti távolságtartás elrendeléséről szóló – döntések, valamint az e döntéseket megalapozó szaktanácsok.

A tanulmány hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy a nagy-britanniai oltási kampány a brit tudomány és közigazgatás egyetemes történetének leghatékonyabb kezdeményezései közé tartozik, és ebben a brit kormány sokkal jobban teljesített, mint számos más ország. A brit kormány ugyanis sok más kormánytól eltérően helyesen ismerte fel, hogy hosszú távon a koronavírus elleni oltás jelenti a kiutat a járványból, és London e felismerés alapján előrelátó módon támogatta számos vakcina kifejlesztését, köztük az Oxfordi Egyetem és az  AstraZeneca gyógyszergyár közös oltóanyagáét.

Ennek eredménye, hogy idén szeptemberre a felnőtt brit lakosság több mint 80 százaléka mindkét oltási dózist megkapta, és az ország életvitele nagyon jelentős részben visszatérhetett a normális kerékvágásba – áll a londoni alsóház két szakbizottságának keddi jelentésében.

A tanulmányban közölt becslés szerint a rendkívüli sikeres brit oltási kampány egyedül Angliában 122 ezer ember életét mentette meg, és több tízmillió koronavírus-fertőződésnek vette elejét.

Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) legutóbbi becslése 24 millióra tette az oltások által megakadályozott fertőződések számát, és 143 600-ra az olyan súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedésekét, amelyek az oltások eredményeként nem alakultak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?