Brit miniszterelnök: Biztonsági garanciákat kell adni Ukrajnának

sunak k

A brit miniszterelnök szerint NATO-szabványoknak megfelelő védelmi kapacitásokat és biztonsági garanciákat kell nyújtani Ukrajnának a jövőbeni orosz támadások elrettentése végett.

Rishi Sunak, aki az 59. Müncheni Biztonsági Konferencia (MSC) szombati munkanapján szólal fel, a Downing Street által előzetesen ismertetett beszédében kifejti, hogy a tartós ukrajnai béke eléréséhez a nemzetközi jog megerősítésére van szükség, valamint olyan új keretrendszerre, amely hosszú távra megteremti Ukrajna biztonságát.

A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint Sunak ennek érdekében olyan új NATO-charta kidolgozására tesz javaslatot a müncheni értekezleten, amely védelmet nyújt Ukrajnának a jövőbeni orosz agresszió ellen.

A brit kormányfő szerint Ukrajnát magasan fejlett, NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal is fel kell szerelni, és meg kell mutatni azt is, hogy a Nyugat Ukrajna mellett marad, újból és újból kész és képes segíteni az ukránokat országuk megvédésében.

A brit miniszterelnök szerint az ukrajnai háború tétje nem korlátozódik egyetlen ország biztonságára és szuverenitására, minden ország biztonságát és szuverenitását érinti.

Sunak hozzáteszi: az orosz invázió, az Oroszország által elkövetett rettenetes háborús bűncselekmények és a felelőtlen nukleáris retorika tünetszerűen mutatja azt a szélesebb körű fenyegetést, amely az „általunk vallott összes értékre kiterjed”.

A Downing Street a kormányfő szombati beszédének előzetes ismertetésében felidézi: Rishi Sunak már korábban is hangsúlyozta, hogy Ukrajnát NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal kell felszerelni, nem csupán a jövőbeni ukrán NATO-tagság előkészítő mozzanataként, de annak biztosítására is, hogy Oroszország ne fenyegethesse tovább Ukrajnát úgy, ahogy azt 2014 óta folyamatosan teszi.

Müncheni beszédében Rishi Sunak kifejti: erre a fellépésre nem csak Ukrajna, hanem az egész európai kontinens biztonságának védelme érdekében szükség van, és annak a globális rendnek a védelmében is, amely 80 év óta megalapozza a békét és a biztonságot.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában, ahol fogadta őt Rishi Sunak miniszterelnök és III. Károly király is.

Zelenszkij a londoni parlament két házának tagjai előtt elmondott beszédében harci repülőgépek szállítását kérte Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől, de a kérést a brit kormány érzékelhető tartózkodással fogadta.

Nagy-Britannia a nyugati szövetségesek közül elsőként kezdte meg ukrán pilóták NATO-szabványoknak megfelelő kiképzését, de a Downing Street a brit kormányfő szombati beszédének előzetes ismertetésében hangsúlyozza: ez a kiképzés arra irányul, hogy Ukrajna a jövőben a NATO által meghonosított harcászati módszerekkel védhesse meg légterét.

A tájékoztatásban Sunak hivatala sem tesz említést arról, hogy a brit kormányfő vadászgépek ukrajnai szállítására készülne javaslatot tenni.

Nagy-Britannia tavaly 2,3 milliárd font értékű katonai segélyt nyújtott Ukrajnának, és ennek keretében hárommillió egységnyi hadfelszerelés – köztük egy páncélosszázadnyi Challenger 2 harckocsi, kétszáz egyéb páncélos jármű, több mint tízezer páncéltörő rakéta és rakéta-sorozatvető rendszerek – átadására vállalt kötelezettséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?