Brit kémet fogtak az irániak?

Dubaj |

<p>Őrizetbe vettek Teheránban egy iráni-brit kettős állampolgárt, aki Nagy-Britannia hírszerzéséhez kötődik - közölték kedden az iráni hatóságok.</p>

Abbasz Dzsafári Dolatabadi teheráni államügyész az IRNA iráni állami hírügynökségnek azt mondta: az illető egy Iránt érintő gazdasági szektorban dolgozott. Az államügyész nem azonosította a szóban forgó személyt.

Dolatabadi leszögezte, hogy a kettős állampolgár elfogása a "nyugati beszivárgás" elleni hivatalos fellépés része.

A tavaly júliusban Irán és a Hatok nevű országcsoport (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között megkötött atomalku miatt - amelynek eredményeként január óta fokozatosan feloldottak Teherán elleni nemzetközi szankciókat - az iráni keményvonalasok attól tartanak, hogy az ország ezzel párhuzamosan túlzottan a Nyugat befolyása alá kerül.

A rendkívül konzervatív Forradalmi Gárda az elmúlt időszakban legalább hat kettős állampolgárt vagy külföldit fogott el Iránban. Ez az elmúlt évekhez képest rekordszámú őrizetbe vételt jelent az iszlám köztársaságban élő és dolgozó kettős állampolgárok körében.

Teherán nem ismeri el a kettős állampolgárságot, ami megnehezíti, hogy az illetékes nyugati diplomáciai képviseletek meglátogathassák az elfogott személyeket.

Theresa May brit miniszterelnök múlt héten aggodalmát fejezte ki Haszan Róháni iráni elnöknek a kettős állampolgárok őrizetbe vétele miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?