Brit egészségügyi miniszter: 40 százalékkal fertőzőbb a Delta variáns, de nem emelkedik a kórházban kezeltek száma

Matt Hancock

Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a BBC televízió politikai magazinműsorában elmondta: a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legmegalapozottabb becslése utal arra, hogy a Delta variáns 40 százalékkal fertőzőképesebb lehet a korábbi vírusváltozatoknál.

Hancock hangsúlyozta ugyanakkor: a fertőződések száma kis mértékben emelkedett ugyan, de a jó hír az, hogy a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegek száma nem növekszik, az ennek a számnak a változásait követő görbe „jórészt lapos”.

Hozzátette: az esetek nagy többségében olyanok kerülnek kórházba a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegséggel, akik még nem kapták meg a koronavírus elleni vakcina egyetlen dózisát sem.

A miniszter szerint a tudományos adatok arra vallanak, hogy az oltás mindkét dózis beadása után hatékony a Delta változattal szemben is.

Ezt alátámasztják az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) legfrissebb vizsgálati eredményei is, amelyek szerint a nagy-britanniai oltási kampányban legnagyobb mennyiségben használt két oltóanyag, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinája egyaránt nagyon hatékony a koronavírus Delta variánsa által okozott betegség kialakulásának megakadályozásában.

A PHE minap közzétett vizsgálati jelentése megállapítja, hogy a két vakcinaféle majdnem olyan magas hatékonysággal akadályozza meg a B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott változat okozta Covid-19 betegség szimptomatikus kifejlődését, mint a Délkelet-Angliában korábban feltűnt kenti variáns esetében.

A kenti vírusváltozat Nagy-Britanniában egy időre dominánssá vált, de a PHE adatai szerint az új koronavírus-fertőződések többségét most már a Delta variáns okozza.

Arra a kérdésre, hogy a Delta koronavírus-változat terjedése miatt el kell-e halasztani a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások június 21-re előirányzott teljes feloldását, Matt Hancock a vasárnapi BBC-műsorban úgy fogalmazott, hogy a kormány „abszolút nyitott” a halasztásra, ha ez válik szükségessé.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a brit kormány által a korlátozások feloldására kidolgozott menetrendben a június 21-i dátum az utolsó, még érvényben lévő korlátozó intézkedések eltörlésének lehetséges legkorábbi időpontjaként szerepel.

Hancock kijelentette: a kormány egy héttel korábban, június 14-én jelenti be döntését arról, hogy fel lehet-e oldani június 21-én az összes jogi korlátozást Nagy-Britanniában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?