Brexit - Ír külügyminiszter: a brit álláspont teljesen észszerűtlen

Boris Johnson brit miniszterelnök Brexittel kapcsolatos álláspontja teljesen észszerűtlen, és London semmilyen érdemi alternatívát nem terjesztett elő az ír-szigeti határ átjárhatóságát szavatolni hivatott, úgynevezett tartalékmegoldásra, amelyet London a leginkább kifogásol - jelentette ki pénteken egy rádióinterjúban Simon Coveney ír külügyminiszter.

"Boris Johnson nagyon egyértelmű és világos álláspontot vázolt fel, de ez egy teljesen észszerűtlen álláspont, amelybe az Európai Unió nem mehet bele, és ezt ő is tudja" - mutatott rá a tárcavezető.

Keményvonalas Brexit-párti politikusok nem kizárólag azt, de elsősorban az ír-szigeti határ átjárhatóságát szavatoló vészmegoldást kifogásolják abban a megállapodásban, amelyet tavaly novemberben kötött a brit kormány az Európai Unióval. Ezt a kiválási megállapodást a brit parlament alsóháza háromszor is elutasította. Az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és az Ír Köztársaság határa a brit kiválás után az EU külső határa lesz, de a határ átjárhatósága a több évtizedes, ír-szigeti fegyveres konfliktust lezáró, úgynevezett nagypénteki megállapodás egyik sarokköve. Ennek szavatolására állapodott meg London és Brüsszel arról, hogy amíg nem születik jobb megoldás, addig Észak-Írország nagyrészt része marad az uniós egységes piac szabályrendszerének, és az ország egésze közös vámterületet alkot az Európai Unióval. Coveney szerint London alternatív javaslatai nem meggyőzőek.

"Ha van alternatíva az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás helyett, amely ugyanazt garantálja, akkor jöjjenek elő a farbával!" - hangsúlyozta Coveney.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter ezzel szemben a Sky News brit hírcsatornának nyilatkozva leszögezte, hogy Nagy-Britannia igenis felkínált alternatívát a tartalékmegoldás helyett, és nincs igazuk azoknak, akik ezt tagadják.

Három évvel a Brexit-népszavazás után Nagy-Britannia egyre közeledik a kilépés október végi időpontjához. Az új brit kormányfő leszögezte: el kell távolítani a tartalékmegoldást az uniós-brit megállapodásból ahhoz, hogy el tudja fogadtatni a parlamenttel. Brüsszel jelezte, hogy kész meghallgatni London javaslatait az ügyben.

A Brexit jelenlegi határideje október 31., amikor is - hacsak London nem kér és kap további halasztást - az Egyesült Királyság uniós tagsága minden további nélkül automatikusan megszűnik. Boris Johnson korábban kijelentette: országa október végén, ha törik, ha szakad, kilép az EU-ból.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?