Borrell: a feszültség egyre fokozódik az orosz-ukrán határon

Josep Borrell

A feszültség egyre fokozódik az ukrán-orosz határon, jelenleg 150 ezer orosz katona van a térségben – hangoztatta Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagállamok külügyminisztereinek hétfői tanácskozását követő sajtókonferencián.

„Ez példátlanul magas létszám” – tette hozzá, miután a külügyminiszterek ukrán kollégájukkal, Dmitro Kulebával egyeztettek.

Borrell elmondta, hogy az EU felszólította Oroszországot haderőinek azonnali kivonására a térségből, továbbá kijelentette, hogy a 27 tagállam egyöntetűen támogatja Ukrajna függetlenségét és területi egységét, és továbbra sem ismeri el a Krím félsziget oroszok általi törvénytelen elcsatolását. Arról is beszélt, hogy az EU egyelőre nem tervezi gazdasági szankciók bevezetését Oroszországgal szemben, ahogyan orosz diplomaták kiutasítását sem.

Alekszej Navalnij ügyével kapcsolatban a főképviselő nyomatékosította, hogy a börtönében éhségsztrájkot folytató ellenzéki politikus biztonságáért az orosz hatóságok a felelősek, testi épségét rajtuk fogja számon kérni az EU.

Josep Borrell kitért az iráni atomalkuval kapcsolatban folytatott múlt heti bécsi tárgyalásokra is. Véleménye szerint jó esély van az egyezmény megőrzésére, az Egyesült Államok hajlandóságot mutat arra, hogy visszatérjen a megállapodáshoz, amelyből Donald Trump volt amerikai elnök 2014-ben kiléptette az országot.

Borrell bejelentette továbbá, hogy a külügyi tanács úgy döntött, vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal járó szankciókat vezet be 10 mianmari tisztviselő és két hadiipari vállalat ellen Mianmar jogállamiságának aláásása és a katonai junta súlyos emberi jogsértései miatt.

A főképviselő végül elmondta, hogy az uniós tagállamok teljes szolidaritást vállalnak a cseh állammal a szombaton kiutasított orosz diplomaták ügyében, akiket azzal vádolnak, hogy közük volt a vrběticei lőszerraktárban 2014-ben történt robbanásokhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?