Bombatalálat ért egy rakétatámaszpontot

Szanaa |

<p>Hatalmas robbanások rázták meg hétfő délelőtt a jemeni fővárost, miután a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció repülőgépei légicsapást mértek egy rakétatámaszpontra a síita húszi lázadók uralta Szanaában.</p>

Szemtanúk szerint sűrű fekete füstoszlop gomolygott a Fadzs Attán rakétabázis felett, Hadda városrész szomszédságában, ahol az elnöki palota és számos nagykövetség is található. Biztonsági források szerint a támaszponton lévő fegyver- és lőszerraktárakat érte találat.

Nevük elhallgatását kérő egészségügyi illetékesek azt közölték, hogy a robbanásoknak legalább tizenöt civil esett áldozatául, több tucatnyian pedig megsebesültek. Az AFP francia hírszolgálat értesülései szerint lakóházak tucatjai dőltek romba a támadás következtében.

Helyi lakosok arról számoltak be, hogy a detonáció következtében kitörtek a környékbeli épületek ablakai. "A robbanások miatt leszakadt a csillár és az álmennyezet" - mondta egy helyi lakos, Mohamed Mohszen a Reuters brit hírügynökségnek. A szintén szanaai Adel Manszúr szerint ez volt a legnagyobb robbanás, amelyet hallott a Jemenben beavatkozó koalíció légi hadjáratának több mint három héttel ezelőtti kezdete óta. "Ez volt az első eset a bombázások kezdete óta, hogy betörtek a házam ablakai. A gyermekeim halálra rémültek, az egyik rokonom elájult a robbanás erejétől" - mondta.

A főváros peremén álló hegyek között lévő bázist már többször célba vették a nemzetközi erők harci repülőgépei, hogy felfedjék és megsemmisítsék az elrejtett Scud-rakétákat. Hétfőn a húszikkal szövetséges Ali Abdalláh Száleh korábbi jemeni államfőhöz hű köztársasági gárda két másik támaszpontját is találat érte Szanaában és közelében.

Rijád Jászin jemeni külügyminiszter eközben visszautasította, hogy az iráni kormány bármilyen közvetítői szerepet vállaljon a jemeni polgárháborúban, mondván, hogy Teherán részese a fegyveres konfliktusnak. A tárcavezető emellett arról is beszélt, hogy a Perzsa-öböl menti monarchiák és más országok hamarosan találkozót rendeznek, amelyen megvitatják egy háború utáni újjáépítési program lehetőségét Jemen számára.

Jemenben síita húszi lázadók harcolnak a külföldre menekült elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi erői ellen. A húszik visszaszorítása érdekében Szaúd-Arábia kilenc arab ország támogatásával légi hadműveletet indított. Rijád és szövetségesei március 26. óta támadják folyamatos légicsapásokkal a húszik állásait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?