Tokió. Hatvan ország és 20 nemzetközi szervezet képviselőinek jelenlétében megkezdődött tegnap az Afganisztán megsegítésére öszszehívott adományozói konferencia. Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint Afganisztánnak 1,3 milliárd dollárnyi sürgős segélyre van szüksége még az újjáépítési segélyek előtt.
Bomba után dollár
Hamid Karzai és Colin Powell. Az afgán kormányfő valószínűleg több amerikai dollárra számított.Reuters-felvételAnnan úgy véli, e gyors segély nélkül nem készíthető elő az újjáépítési segélyezés sem, hiszen az újjáépítéshez először is meg kell szilárdítani az ország belpolitikai helyzetét. A konferencián az előzetes bejelentések szerint különleges alapot hoznak létre, amelyet a Világbank, az Ázsiai Fejlesztési Bank és az ENSZ Fejlesztési Alapja közösen kezel majd. A program fő célkitűzései: a demokrácia fejlesztése, működő közigazgatás és oktatás megteremtése. Ogata Szadako, a házigazda japán kormány afgán ügyekkel foglalkozó megbízottja megnyitó beszédében emlékeztette a résztvevőket a berlini Afganisztán-értekezleten elfogadott egyik alapelvre: a segélyezést fokozatosan fel kell váltsa a közép- illetve a hosszú távú, tervszerű újjáépítés. Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint legalább 10 milliárd dollárt kell öt év leforgása alatt befektetni Afganisztánban ahhoz, hogy az ország újjáépítésére irányuló erőfeszítés igazi eredményeket hozzon. Hangsúlyozta továbbá: az újjáépítési tervre irányuló támogatásnak nem szabad csökkentenie sem a már megkezdett élelem- és egyéb segélyprogramokra, sem a többi szűkölködő ország megsegítésére szánt támogatásokat. Annan elmondta: a világszervezet szakértői szerint mintegy 230 millió dollárra van szükség gyakorlatilag azonnal az átmeneti közigazgatás kiépítésére, a közhivatalnokok fizetésére és szociális célokra. A nyitóülésen Koidzumi Junicsiro japán kormányfő közölte: Japán 500 millió dollárt szán az afgán újjáépítésre, s ezt az összeget két és fél év leforgása alatt folyósítja. Colin Powell amerikai külügyminiszter bejelentette: Washington a következő 12 hónapban 300 millió dollárral fogja segíteni az afgán újjáépítést. Az Európai Unió 495 millió dollárt (550 millió eurót) ajánlott fel 2002-re, Szaúd-Arábia 220 millió dollárt folyósít az elkövetkező három év során a háborús pusztítás felszámolására. Hamid Karzai, az afgán átmeneti kormány feje elmondta: kormánya számításai szerint Afganisztánnak 1,8-2 milliárd dollárnyi kiadása lesz a következő 12 hónap során. Azt kérte a konferencián részt vevő országoktól, hogy töröljék az adósságokat, amelyek a polgárháborús évek alatt, az előző afgán kormányzatok által felvett kölcsönökből álltak össze. Karzai kifejezte reményét, hogy a konferenciát követő napokban-hetekben sikerül kidolgozni olyan gyakorlati pénzügyi mechanizmusokat, amelyek révén az ígéretek ténylegesen felhasználható pénzalapokká válnak. Karzai külön pénzt kért az adományozóktól arra, hogy meg lehessen tisztítani az évtizedes háborúk poklából kilábalni igyekvő ország földjét a gyalogsági aknáktól. Nem mondott konkrét összeget, csak azt hangsúlyozta, hogy a földbe ásott halálos veszedelem elhárítása nélkül nem térhet viszsza az élet a normális kerékvágásba, hiszen ilyen körülmények között életveszélyes a földművelés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.