Blair távozását akarják

London. A brit választók relatív többsége most már Tony Blair kormányfő lemondását tartja kívánatosnak – ez derül ki egy tegnap közölt új, országos felmérésből.

London. A brit választók relatív többsége most már Tony Blair kormányfő lemondását tartja kívánatosnak – ez derül ki egy tegnap közölt új, országos felmérésből. A Mail on Sunday vasárnapi lap megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a válaszolók 43 százaléka akarja Blair távozását, 42 százalék úgy véli, hogy a munkáspárti miniszterelnöknek inkább maradnia kellene. A választói vélemények között most először kerültek többségbe azok, amelyek a kormányfő lemondását pártolják. Tony Blair közvéleménybeli megítélését rendkívüli mértékben rontotta az a vizsgálat, amely az elmúlt hetekben folyt David Kelly egykori kormányzati tanácsadó júliusi öngyilkosságának ügyében. Kelly, aki a védelmi minisztérium főtanácsadója volt iraki fegyverzeti kérdésekben, júliusban követett el öngyilkosságot, miután a kormány és a BBC rádió között kirobbant súlyos konfliktus kereszttüzébe került. A kormány őt tartotta azon – dühödten cáfolt – május végi BBC-hír forrásának, amely szerint az iraki tömegpusztító fegyverekről még tavaly szeptemberben közzétett, az akkor még csak készülő háború lanyha hazai támogatottságának erősítését célzó hírszerzési dossziét kormányzati nyomásra „izgalmasabbá” tették. Kelly nevét kormánykörökből a nyáron kiszivárogtatták; a neves szakértőt ezután nyilvános parlamenti vizsgálóbizottsági meghallgatásra idézték. A tanácsadó a meglehetősen nyers stílusú meghallgatás után három nappal, otthona közelében, egy erdőben felvágta csuklóján az ütőeret.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?