Bírósági eljárás fenyegeti Szlovákiát

Szlovákiának sürgősen el kell fogadnia azt az EU által előirányzott 53 jogszabályt, amelyet eddig nem sikerült beépítenie jogrendjébe.

Szlovákiának sürgősen el kell fogadnia azt az EU által előirányzott 53 jogszabályt, amelyet eddig nem sikerült beépítenie jogrendjébe. Mint ismeretes, az Európai Bizottság elmarasztalta Szlovákiát a csatlakozási szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítésének késése miatt, s ha a feltételeket az adott határidőre nem teljesíti, az Európai Bizottság az Európai Bíróságra adja az ügyet. A szlovák kormány ma tárgyalja a hiányzó jogszabályok elfogadásának ütemtervét, amelyeknek már 2004. május 1-jén a szlovák jogrend részét kellet volna képezniük. A javasolt harmonogram április végére, illetve azon jogi normák esetében, amelyek elfogadása új törvény alkotásával jár, augusztus végére teszi a jogszabályok elfogadásának határidejét. A posta- és közlekedésügyi minisztérium öt jogszabály esetében a határidő ez év december végéig történő meghosszabbítását kéri, mivel azok elfogadása megvalósíthatatlan az ütemterv által meghatározott időszakban. Ez esetben okkal feltételezhető, hogy az Európai Bizottság által Szlovákiával szemben megkezdett eljárás, következő lépése az Európai Bíróságra történő beadvány lehet. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?