Bírósághoz fordulnak a szakszervezetek a megmozdulásukat megtiltó rendőrségi határozat miatt

Budapest |

<p>Bíróságon támadják meg a szakszervezetek azt a rendőrségi határozatot, amely megtiltja a szeptember 29-től meghirdetett, D-Day elnevezéssel szerveződő tüntetéssorozatukat - jelentették be a megmozdulás szervezői csütörtöki sajtótájékoztatójukon, azt hangoztatva, a rendőrség politikai nyomásra hozta meg döntését.</p>

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, az akcióegység operatív törzsének egyik vezetője emlékeztetett: a mintegy 70 szakszervezetet, civil és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység Budapesten ülősztrájkot, kerekasztal-megbeszélést, nagygyűlést tartana, és félpályás útlezárásokkal lassítaná országszerte a közúti forgalmat.

Közlése szerint a rendőrség külön határozatokban, ugyanarra hivatkozva tiltotta meg mind a tizenkét, különféle helyre és időre bejelentett rendezvényüket. Az október 1-jére bejelentett Kossuth téri megmozdulásuk megtiltását nonszensznek nevezte, mert a határozat szerint a rendezvény zavarná az Országgyűlés munkáját, holott szombat délután nem tartanak ülést.

Kónya Péter megjegyezte, korábban olyan napon engedélyezték az élőlánc megtartását a Parlament körül, amikor éppen ülésezett a Ház.

A más helyszínekre vonatkozó tiltó határozatok között említette, hogy az ülősztrájkot a Lánchídnál a közlekedés aránytalan akadályozására hivatkozva tiltották meg, miközben köztudott, hogy felújítás miatt másfél évre lezártak hidakat, és egy nappal később, október 2-án egy futóverseny miatt kell lezárni a hidat.

"Lábbal akarják tiporni a demokráciát Magyarországon" - fogalmazott Kónya Péter, hozzátéve, még életbe sem lépett az új alaptörvény, és már most korlátozzák az alkotmányos jogokat.

A jogsérelmet demonstrálva egy asztalt fekete terítővel takartak le, amelyre azt írták: "Az Alkotmány asztala”, és egy bakancsot tettek az alkotmány szövegét tartalmazó dokumentumra.

A szakszervezeti vezető szerint semmilyen eredményre nem vezetett korábbi tüntetésük, a hatalom nem figyel arra, hogy mik a választópolgárok igényei, ezért sérül a demokrácia. Megjegyezte: 1686 nap telt el azóta, hogy a Fidesz-frakció tagjai kordont bontottak a Parlament előtti téren azért, hogy az állampolgárok szólásszabadságukkal, gyülekezési jogukkal élhessenek, ma pedig éppen ők elvennék, korlátoznák ezeket a jogokat.

Kónya Péter szerint egyértelmű, hogy a rendőrség politikai nyomásra hozta meg tiltó határozatát, és abban bíznak, hogy "a még független bíróság" nekik ad majd igazat, és elutasítja  a rendőrségi tiltó határozatot.

A Fővárosi Bíróság előtt a Társaság a Szabadságjogokért szervezet jogászai képviselik majd a D-Day-nek nevezett megmozdulás szervezőit.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, aki szintén vezetője az operatív törzsnek, azt mondta: ha a bíróság elutasítja kérelmüket, akár más helyszíneken, alkotmányos keretek között megtartják rendezvényüket.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a sajtótájékoztató előtt azt mondta az MTI-nek: a gyülekezési törvény értelmében, a hatályos jogszabályok alapján tiltották meg a rendezvényt. Közölte: a Budapesti Rendőr-főkapitányság alaposan megvizsgálta, hogy a megmozdulás ideje alatt és helyén milyen a közlekedés helyzete, milyen úton lehetne elterelni, és megállapították, a több helyszínre, folyamatosan bejelentett rendezvény miatt a forgalmat nem lehet elterelni.

A dandártábornok megjegyezte, a határozatot a demonstráció bejelentői csütörtökön kézhez kapták, felülvizsgálati kérelmet nyújthatnak be ellene a bírósághoz, és a rendőrség a bíróság döntését végre fogja hajtani.

Az ORFK szóvivője kijelentette: a megmozdulást megtiltó határozat megalapozott volt, mert a közúti és tömegközlekedést semmilyen más módon és úton nem tudták volna biztosítani.

Garamvölgyi László emlékeztetett: korábban, amikor ilyen kizáró okok nem álltak fenn, ugyanezen szakszervezeteknek engedélyezték a rendezvényeket, és hozzáfűzte, a rendőrség mint jogalkalmazó kizárólag a hatályos jogszabályok alapján dönthet.

A mintegy 70 szakszervezetet, civil és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység szeptember 8-án sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a munka világát érintő kilencpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg, és szeptember 29-től indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Daynek nevezett tüntetéssorozatukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?