Bíróság tiltotta el közhivatal betöltésétől a katalán elnököt

Quim Torra

Quim Torra katalán elnököt nem jogerősen másfél évre eltiltotta közhivatal betöltésétől egy barcelonai bíróság csütörtökön, amiért a függetlenségpárti politikus nem tett eleget a központi választási bizottság (JEC) utasításának a tavaszi parlamenti választásokat megelőzően.

Az egységes spanyol igazságszolgáltatás részét képező Katalán Felsőbíróság szerint az autonóm közösség vezetője tudatosan ment szembe a testülettel, amely több alkalommal is felszólította, hogy távolíttassa el a középületekről a politikai szimbólumokat.

A választási bizottság szerint ugyanis a sárga szalagok és transzparensek kihelyezésével, amelyek a 2017-ben bebörtönzött katalán függetlenségi vezetők támogatását jelképezik, megsértették a közintézményekre vonatkozó politikai semlegesség elvét.

Az ellene indult bírósági eljárásban Torra azzal érvelt, hogy a szalagok nem propagandát és pártérdekeket szolgálnak, hanem nagy társadalmi konszenzust képviselnek, miszerint a börtönben lévő katalán vezetőket politikai foglyoknak kell tekinteni. Szerinte épp ezért nem tartozik a választási bizottság hatáskörébe, hogy ezekről a jelképekről rendelkezzen.

A bíróság azonban bűnösnek találta engedetlenség miatt, és 30 ezer eurós pénzbüntetést is kiszabott a politikusra.

A döntés nyilvánosságra hozatalát követően Quim Torra hangsúlyozta: politikai per áldozata lett, amelyben az ítélet már előre meg volt írva.

Mint mondta, posztjáról csak a parlament mentheti fel, "egy politikai bíróság" nem.

Bejelentette, hogy fellebbez a spanyol legfelsőbb bíróságnál, továbbá ügyével kész elmenni az Európai Bíróságra is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?