Biden: további tárgyalásokra van szükség a brit-amerikai kereskedelmi megállapodás ügyében

Boris Johnson Joe Biden

További tárgyalásokra van szükség a brit-amerikai kereskedelmi megállapodás ügyében – közölte Joe Biden amerikai elnök, aki kedden este a Fehér Házban fogadta Boris Johnson brit miniszterelnököt.

Az amerikai elnök egyben ismételten hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia uniós kiválása (Brexit) nyomán nem kerülhet veszélybe Észak-Írországban a béke.

Johnson nem sokkal korábban, New Yorkban tett látogatása során kitérően reagált arra az újságírói kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e egy kereskedelmi egyezmény elérését az elkövetkező három évben Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között. Az Egyesült Királyság uniós kilépése mögött álló érvek egyike volt, hogy London így szabadon köthet majd kereskedelmi megállapodásokat. Mindazonáltal eddig ezt még nem sikerült elérni a jelentős piacot képviselő országokkal, így az Egyesült államokkal, Kínával és Indiával.

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke egy esetleges kereskedelmi megállapodást az észak-írországi protokoll alkalmazása körül kialakult vita rendezéséhez kötötte Brüsszel és London között.

„Valószínűtlen, hogy létrejönne egy kereskedelmi megállapodás az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között, amennyiben a nagypénteki megállapodás hatályát vesztené” – utalt Pelosi múlt heti londoni látogatása során az észak-írországi megbékélésről 1998-ban kötött rendezési egyezségre. A megbékélési folyamat egyik legfőbb szimbólumaként az Ír Köztársaság és Észak-Írország egykor katonai szigorral őrzött 499 kilométeres határán - amely a Brexit óta az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) egyetlen közös szárazföldi vámhatára - hosszú évek óta semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.

A Brexit-tárgyalások során is az egyik elsődleges szempont volt egy olyan megoldás elérése, amely kizárja a fizikai ellenőrzés visszaállítását az ír-északír határon, de az EU álláspontja szerint ennek egyetlen lehetséges módja az észak-írországi protokoll maradéktalan betartása, ezért a protokollt nem lehet újratárgyalni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?