Betiltották a szudétanémetek szövetségét

Prága |

<p>Betiltotta a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését követelő szudétanémet szövetséget a cseh belügyminisztérium.</p>

A tárca arra a véleményre jutott, hogy a Csehországi, Morvaországi és Sziléziai Szudétanémetek Szövetségének tevékenysége sértené a cseh alkotmányt és a törvényeket - írja hétfőn az iDnes című cseh internetes hírportál. A legfőbb indok az, hogy a most szerveződő szövetség programjában követeli a Benes-dekrétumok érvénytelenítését, valamint a kitelepítette szudétanémetek vagyonának visszaadását.

A szudétanémeteket és a szlovákiai magyarokat a 2. világháború után a korabeli csehszlovák hatóságok háborús bűnösnek nyilvánították, megfosztották őket állampolgárságuktól, vagyonuktól, s mintegy három millió szudétanémetet kitelepítettek az országból. A magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi értekezlet 1945 nyarán nem hagyta jóvá, így a szlovákiai magyarság felszámolását más eszközökkel próbálta megvalósítani az akkori csehszlovák állam élén Edvard Benes elnökkel.

A Csehországi, Morvaországi és Sziléziai Szudétanémetek Szövetségének előkészítő bizottsága a cseh belügy döntését botrányosnak és a demokrácia szabályaival ellentétesnek minősítette. A szövetséget szervező csoportnak meggyőződése, hogy a Benes-dekrétumok ellentétesek az Európai Unió általános szabályaival. A szövetség céljai törvényesek, humánusak és demokratikusak, ráadásul mindenkinek joga van, hogy bármilyen kérdésben ne értsen egyet a kormánnyal - olvasható a bizottság nyilatkozatában.

Bejelentették: bírósághoz fordulnak, előbb a csehekhez, majd pedig a strassbourgi emberi jogi testülethez.

A cseh belügyminisztérium döntése indoklásában azt írja, hogy a szudétanémet testvérszervezet például Németországban vagyoni kárpótlást követel, illetve követeli a hazához való jogot, ami Prága szempontjából területi követelésként is lehet értelmezni. Mindez a csehek szerint ellentétes a nemzetközi jogszabályokkal és a kilencvenes évek második felében aláírt cseh-német megbékélési nyilatkozattal. Ebben mindkét fél arra kötelezte magát, hogy viszonyukat nem fogják megterhelni a történelmi múlt ügyeivel.

A tárca azt is megemlíti: 1995-ben a cseh alkotmánybíróság már foglalkozott a Benes-dekrétumokkal, s arra a következtetésre jutott, hogy azok a maguk idejében törvényesek és indokoltak voltak.

A csehszlovák vezetés 2. világháború utáni intézkedéseit a németek, az osztrákok és a magyarok is gyakran bírálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?