Beszüntették adásukat a Venezuelában betiltott rádiók és televíziók

Caracas |

<p>Beszüntették adásukat a sugárzási engedély visszavonásával sújtott rádiók és televíziók Venezuelában, ahol további kétszáz csatornát fenyegetett meg hasonló sorssal a kormány, felélesztve a szólásszabadságról folyó vitákat.</p>

Az érintett 34 rádió és televízió helyi idő szerint pénteken, illetve szombat reggel függesztette fel adását, miután a tömegtájékoztatási eszközök működését szabályozó országos hatóságtól, a nemzeti telekommunikációs bizottságtól (Conatel) megkapták a hivatalos utasításokat.
    A médiahatóság arra hivatkozva hozta meg a fenti lépést, hogy a magánkézben lévő adók egy részének esetében lejárt a műsorszórási koncesszió, mások pedig olyan személy nevére kaptak működési engedélyt, aki időközben elhunyt.
    Tiltakozásuk jeléül több százan gyűltek össze az adásukat beszüntető rádiók és televíziók székházainál. A tüntetők az öt hírrádiót működtető, Hugo Chávez államfővel szemben kritikus hangvételű CNB-csoport székházánál "Nem a cenzúrára!" vagy éppen "Emberek ébredjetek, ez egy diktatúra!" feliratokat emeltek a magasba.
    Carlos Correa, a Köztér nevű, a szólásszabadságot védelmező nem kormányzati szervezet igazgatója úgy fogalmazott, hogy Venezuelában soha nem tapasztalt, a demokrácia történetében példátlan mértékben korlátozzák a szólásszabadságot.
    A Chávez-kormány egyre élesebb küzdelmet folytat a magánkézben lévő rádió- és tv-társaságokkal, fokozatosan szigorítva az ellenőrzést a magánadók fölött. Jogvédő csoportok ennek láttán hangot adtak aggodalmuknak, hogy a kormányzat megpróbálja elfojtani a hivatalostól eltérő véleményeket.
    Venezuela főügyésze csütörtökön a médiatörvény szigorítását és a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását sürgette a parlament elé terjesztett törvényjavaslatában. Amennyiben Luisa Ortega Díaz kezdeményezéséből törvény lesz, úgy kettőtől négy évig terjedő szabadságvesztés várhat olyan újságírókra, szerkesztőkre és lapkiadókra, akik információikkal "pánikot keltenek, megzavarják a társadalmi békét, vagy pedig a nemzet biztonságát és függetlenségét fenyegetik".
    A főügyész kezdeményezését támogató tájékoztatási miniszter "abszolút elsődlegesnek" nevezte a média "rettentően nagy hatalmának" korlátozását. Blanca Eekhout egyúttal Venezuela és Chávez államfő elleni hangulatkeltést vetett a külföldi médiumok szemére. Utalt egy nemrég végzett felmérésre, amely különböző országok 15 újságjára terjedt ki. Állítása szerint a hazájáról megjelent 725 cikk több mint 50 százaléka negatív kicsengésű volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?