Berlusconi elveszítette többségét, de a folytatás bizonytalan

Róma |

<p>A római képviselőház megszavazta kedden a zárszámadási törvényt, a Berlusconi-kormány azonban elveszítette többségét. A voksolás után Berlusconi kormányülést hívott össze. Politikai elemzők szerint nem automatikus Berlusconi távozása.</p>

A római parlament alsóháza megszavazta a 2010-es zárszámadási törvényt. Az ellenzéki Demokrata Párt (PD), a Kereszténydemokrata Unió (UDC) és az Értékek Olaszországa (IdV) a törvény elfogadásához szükséges létszám biztosítására az ülésteremben maradt, de nem szavazott. Így kizárólag a kormánypárt, a Szabadság Népe (PdL) és a szövetséges Északi Liga képviselői szavaztak. A 630 tagú alsóházban az abszolút többséghez 316 igen szavazat kellett volna. 321 képviselő nem szavazott, 1 tartózkodott, 308 igennel voksolt. A koalíció soraiból többen is a nem szavazókhoz csatlakoztak.

A voksolás után Berlusconi elkérte az "árulók" névsorát, munkatársainak pedig azt mondta: "minél előbb el kell dönteni, mit csináljunk" - jelentették a parlamenti tudósítók.  Ignazio La Russa védelmi miniszter úgy nyilatkozott, Berlusconi a következő órákban az államfő Giorgio Napolitanóval egyeztet.

Pierluigi Bersani PD-főtitkár Berlusconi azonnali távozását sürgette. "Egy normális országban a többség nélküli kormányfő lemond. Ha nem megy magától, bizalmatlansági indítványt nyújtunk be és erre Berlusconi még 308 szavazatot sem kap sajátjaitól"- nyilatkozta Dario Franceschini, a PD alsóházi frakcióvezetője, aki szerint az egyetlen járható út a nemzeti egységkormány.

Meglepetés, hogy Berlusconinak ennyi képviselője hátat fordított - kommentálták az olasz hírtelevíziók, melyek szerint a kormányon belüli, valamint a kormány és az ellenzék közötti játszma még csak most kezdődött.

A sajtó szerint Umberto Bossinak, az Északi Liga vezérének szavai váltak valóra. A szavazás előtt Bossi kijelentette, kedden nem történik semmi, de Berlusconinak szélre kellene húzódni, átadva helyét Angelino Alfano PdL-főtitkárnak.

A következő órák és napok történéseit a politikai elemzők és a sajtó is csak találgatni tudja. Berlusconit tulajdonképpen nem sürgeti semmi. A következő parlamenti szavazásig helyreállíthatja koalíciója egyensúlyát - vélik elemzők. A gazdasági napilapok szerint viszont a tőzsde nem zuhanhat tovább.
Olli Rehn európai uniós pénzügyi biztos szóvivője egyébként bejelentette, hogy szerdán Rómába érkezik az EU és az Európai Központi Bank missziója. Ezt a Nemzetközi Valutaalap delegációja követi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?