Berkut-tagokat vettek őrizetbe a tüntetők elleni gyilkosságok miatt

Kijev |

<p>Őrizetbe vették a Berkut nevű, mára feloszlatott ukrajnai belügyi rohamegység három tagját a kijevi tüntetők elleni gyilkosságok miatt - idézte szombaton az UNIAN hírügynökség az ukrán főügyészt.</p>

Oleh Manhickij a 5 Kanal tévécsatornának nyilatkozva közölte, hogy a három gyanúsított bűnössége bizonyítható, és ügyüket június folyamán adják át a bíróságnak. A főügyész szerint a nyomozás megállapította, hogy kik voltak az általuk elkövetett bűncselekmények szervezői, kezdve Viktor Janukovics megbuktatott államfőtől, az elnöki hivataltól és a belügyminisztériumtól, egészen az osztagparancsnokokig.

A Viktor Janukovics elnök elleni, hosszú hetekig tartó kijevi tüntetések végnapjaiban, február 18. és 20. között súlyos összecsapások történtek a karhatalom és a tiltakozók között. Mindkét oldal hírt adott arról, hogy a központi tér, a Majdan környéki épületek tetejéről mesterlövészek lövik a tömeget. A zavargásoknak mintegy száz halottjuk volt, sokuk életét mesterlövészek oltották ki. A nyomozás során fény derült arra, hogy tüntetőkre az azóta feloszlatott Berkut rohamegység fegyveresei lőttek. Olyan értesülések is napvilágot láttak, hogy a tüntetők meggyilkolásához köze volt a nemzetbiztonsági szolgálat, az SZBU alárendeltségében lévő Alfa-osztagnak is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!