Berényi a "doberdói harctéren" koszorúzott

Doberdó |

<p>Ma már csak a béke és az országok közötti együttműködés fontosságának üzenetét hordozhatja az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia és az Olasz Királyság határán, Doberdónál vívott véres küzdelem - fejtette ki a doberdói Magyar Kápolnában tartott megemlékezésen Lomnici Zoltán korábbi főbíró, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.</p>

Az ünnepélyen többek között részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter és Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke is, valamint jelen voltak olasz egyházi méltóságok és hagyományőrző egyesületek képviselői is.

- Vitézül küzdöttek és testvérré váltak a halálban a Doberdó környékén egymással kétéves állóháborút vívó osztrák-magyar és olasz katonák - idézte az olaszországi város melletti hegyen található emléktábla feliratát Lomnici Zoltán, aki emlékeztetett arra, hogy ma már az egykori harcoló felek, az olaszok, a szlovének és a magyarok barátként tekintenek egymásra. "Mind Szlovénia, mind Olaszország és Magyarország tagjai az Európai Uniónak, amelynek az egyik legfontosabb feladata - más célok mellett - a béke megőrzése"  - mondta pénteken telefonon az MTI-nek Lomnici.

A második világháború óta Hende Csaba volt az első honvédelmi miniszter, aki tiszteletét tette Doberdóban. A pénteki megemlékezésen Hende - mint arról az MTI-nek beszámolt - köszönetet mondott "olasz barátainknak", amiért lehetővé tették egy ilyen méltó emlékhely létrehozását, és részt vesznek annak gondozásában is. "Ezzel azt is kifejezésre juttatják, hogy a halott katona immár nem ellenség, és minden nemzet a maga, parancsteljesítés közben, fegyverrel a kézben elesett, hősi halottait egyaránt tiszteletben tartja, ezért igenis illő, hogy kölcsönösen ugyanezt tegyük a másik nemzet fiaival" - fejtette ki a miniszter.   

Berényi József, aki a Felvidékről elsőként koszorúzta meg a katonák sírját, az ünnepélyen tartott beszédében külön megemlékezett a Doberdónál küzdő pozsonyi 14. századról, amely szinte teljes egészében odaveszett a harcokban. Mint Berényi az MTI-nek elmondta, az Emberi Méltóság Tanácsának segítségével a jövőben tervezik, hogy szerveznek a Kápolnához utakat a Felvidékről, hogy legyen alkalmuk megemlékezni az elesettekről azoknak, akik a nagyapjukat, dédapjukat veszítették el a doberdói csatatéren.

A doberdói hadtéren a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb csatája zajlott: körülbelül 100 ezer katona vesztette itt az életét. Az Emberi Méltóság Tanácsának közreműködésével, a Tanács főtitkárának magányvagyonából 2009-ben helyreállított Magyar Kápolna az ő hősi küzdelmüknek állít emléket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?