Benzint locsolt több emberre egy nő Székesfehérváron, de mielőtt felgyújtotta volna őket, kirúgták a kezéből az öngyújtót

székesfehérvár

Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vettek egy 59 éves székesfehérvári nőt, aki vasárnap délelőtt benzinnel locsolt le több embert, meggyújtani azonban már nem tudta őket - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.

Mint írták, korábbi sérelmét akarta a nő megtorolni egy dulakodás közben, amely egy bevásárlóközpont előtt alakult ki. A rendőrök a nőt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy egy székesfehérvári áruház előtt rövid szóváltást követően többen veszekedtek, dulakodtak, amelynek során egy ember megsérült. Hat embert előállítottak, majd a térfigyelő kamerák felvételeinek vizsgálata után találták meg a nőt, aki

azt kiabálta, hogy felgyújtalak, meghalsz.

Azért nem tudta begyújtani a benzint,

mert az egyik sértett kirúgta az öngyújtót a kezéből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?